Fényes nappal, Kecskemét egyik utcáján érte a támadás az idős nőt, akinek kitépte kezéből a táskáját egy fiatal férfi. A megyeszékhely rendőrei egy napon belül elfogták a helybélit.

Hazafelé tartott

Adományozni volt egy 78 éves asszony az egyik egyházközösségben 2021. november 3-án délután, majd amikor végzett a diakóniában, elindult hazafelé gyalogosan. Sétálás közben odalépett mögé egy fiatal és megkérdezte, hogy merre találja a kórházat. Az asszony kedvesen útbaigazította, majd tovább folytatta útját. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Megragadta a karját

Egy pillanattal később a férfi megragadta az idős nő táskáját és cibálni kezdte. A támadónak néhány erős rántás után sikerült kitépni az asszony kezéből a tulajdonát, majd kereket oldott.

 

Eltört a karja

A bántalmazás során az idős áldozat karcsonttörést szenvedett, és több helyen zúzódtak a testrészei. A táskában mindösszesen személyes okmányok, egy nyomógombos telefon és 1000 forint volt, írja a police.hu.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elkezdték keresni a támadót

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói a Városrendészet munkatársait is bevonták a támadó felkutatásába, és elkezdték elemezni a környék kameráinak felvételeit.

FRISS!

Egy 22 éves fiatal volt

A csapatmunka eredményeként egy nap alatt beazonosították a rablót. A 22 éves helyi férfit tegnap délután elfogták és őrizetbe vették a rendőrök.

Beismerte

A gyanúsított kihallgatásán beismerő vallomást tett, valamint elmondta, hogy 10 percig figyelte és követte áldozatát, mielőtt lecsapott volna rá.

Megtalálták az elrabolt dolgokat

A lakásán végzett kutatás során a nyomozók az elrabolt dolgok egy részét lefoglalták. A férfinek rablás és súlyos testi sértés miatt kell felelnie. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: police.hu