Sírva ölelték át szülei a 9 éves kisfiút, miután holtan húzták ki a vízből. Imike szombaton, játék közben csúszott bele az öntözőcsatornába, életét már nem tudták megmenteni.

Befulladt a csatornába

Amint arról a Kékvillogó.hu is beszámolt, vasárnap délután egy öntözőcsatornába fulladt egy 9 éves kisfiú a Debrecenhez közeli Bárándon. A kiérkező mentősök nem tudták megmenteni a gyermek életét. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Magukkal vitték a szülők

Egy helyi tanyán dolgozó pár, K. Imre és felesége, Icuka ugyanis magukkal vitték 9 éves kisfiukat, Imikét oda, ahol dolgoznak. A kiskamasz játék közben belecsúszott a Hamvas-csatornába. Bár a szülők azonnal a gyerek után ugrottak, Imin már nem lehetett segíteni.

 

Tanyán dolgoztak a szülők

A gyerek szülei a nádudvari otthonukból egy bárándi juhász tanyájára jártak dolgozni. Ott hívta játszani Imike a 6 éves szomszéd kislányt. Míg Imre és Icuka keményen dolgoztak, a gyerekek a közeli Hamvas-csatorna partján játszottak, amikor is Imike véletlenül megcsúszott, és a csatornába esett.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nagyon vigyáztak a gyerekre

„Nagyon vigyáztak Imire, hallottuk, hogy aznap is nagyon figyeltek rá, olyan helyen játszhattak csak a gyerekek, ahol rájuk láttak munka közben, nem voltak egyedül. Ahogy a baj megtörtént, a 6 éves kislány rögtön rohant a szüleiért, de akkor már Imre és Icu is szaladtak a csatornához” – mondta a Borsnak a család egyik ismerőse.

Beugrottak utána

Ica és Imre azonnal fiuk után vetették magukat a csatornába. Kihúzták Imit a vízből, de már késő volt. A család ismerőse úgy tudja, hogy megállt a kisfiú szíve. A szülők sírva ölelték át a 9 éves kisfiú holttestét.

Koraszülött volt

„Imike koraszülött volt, és talán ettől gyengébb a kis szíve. Meleg is volt, felhevülhetett és megijedhetett, ahogy a hideg csatornába zuhant. Borzalmas tragédia, főleg úgy, hogy Imi és Icuka is példaértékű szülők voltak, minden percben figyeltek a kisfiukra” –mondta a férfi.

A kislányt kórházba vitték

A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, megpróbálták a gyereket újraéleszteni, de hiába. Úgy tudni, hogy bár nem sérült meg, de a mentők 6 éves játszótársát is kórházba vitték, vélhetően a kislány sokkot kapott, de állapota stabil.

Késői gyerekként született

„Imike Icuka második házasságából született, Imre kései, egyetlen gyermeke. Nagyon boldog volt, hogy 45 éves korában fia született. Féltett kincsükként vigyáztak is rá. Imi nagyon jó tanuló volt, imádott iskolába járni, három hangszeren játszott, és nemcsak a kortársai, de a felnőttek is rajongtak érte.

Vizsgálják az ügyet

A gyászoló anya első házasságából született féltestvéreivel is jó viszonyban volt. A helyiek a tragédia óta még nem tértek magukhoz. A rendőrség közigazgatási eljáráskeretében vizsgálja az ügyet. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Facebook/Magyar Légimentők