Az Ózdi Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt. Az elkövető volt élettársát felkeresve, a lakásban összetalálkozott egy férfival, kérdőre vonta, és mivel nem hitte el, hogy telefont vásárolni jött, olyan súlyosan bántalmazta, hogy 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozott neki.

Nem tudta elfogadni, hogy vége

A vádirat szerint a férfi élettársi kapcsolata véget ért, amit nem tudott elfogadni, továbbra is kereste a helyreállítás lehetőségét, és rendkívül féltékeny volt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el     

Ez is érdekelhet:

“Ennek a szörnyűségnek nem szabadott volna megtörténnie” – Megszólalt Vujity Tvrtko a buszba zárt 4 éves kislány tragédiájáról

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Elment a volt párjához

A férfi 2021. október közepén, este elment volt párjához, de nem tudta, hogy a nő meghirdette a mobiltelefonját. Vásárlási céllal ekkor érkezett meg a sértett férfi.

Nekiment a másik férfinak

Az elkövető a lakásban a férfit azonnal trágár módon szidott, majd felelősségre vont. A másik férfi mondta, hogy a mobiltelefont jött megvásárolni, de ezt a magyarázatot a vádlott nem fogadta el, még indulatosabb lett, megragadta ruházatánál a sértettet, majd többször ököllel arcon ütötte.

Nem fejezte be

A férfi volt élettársa felszólítására sem fejezte be a bántalmazást. A férfit ruhájánál fogva levonszolta a lépcsőn, közben folyamatosan a fejét ütötte, majd az autóhoz vitte azzal a felszólítással, hogy őt el kell vinnie, ahová mondja, különben megöli.

Elmenekült 

A férfi beszállt az autóba, de gyorsan lezárta a járművet, megakadályozva, hogy a vádlott beüljön, aki bosszúból elhajlította a gépkocsi hátsó rendszámtábláját, így a sértett el tudott menekülni, számolt be róla honlapján az ügyészség.

FRISS!

Drámai pillanatok: az M3-ason próbálta meg újraéleszteni a kisfiát egy kétségbeesett édesanya, szinte senki nem állt meg segíteni nekik

Súlyos sérülések

A verés következtében a sértett a bal szemgödör csontjainak törésével járó 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el.Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el     

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Freepik