Belehalt sérüléseibe az ország egyik legjobb thaibox-edzője, miután megtámadták egy békéscsabai szállodában. Szabó Sándor a történtek előtt még telefonon beszélt 10 éves kislányával, Zitával. Az elhunyt családapa özvegye azt mondta: az orvosok mindent megtettek a férjéért, de nem lehetett rajta segíteni.

Halálos sérülés

Ahogyan arról a Kékvillogó.hu is hírt adott, egy szóváltást követően, dulakodás közben, éles tárggyal sebesítettek meg egy alkalmazottat egy békéscsabai hotelben. Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. Támadója pedig elmenekült, később azonban feladta magát a Pest megyei Monoron. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiderült, ki az áldozat

Az áldozat Szabó Sanyi, a magyar válogatott egykori ökölvívóedzője. Erről Perutek János sportriporter számolt be a közösségi oldalán. A riporter bejegyzésében így fogalmaz az egykori sportolóról: „Iszonyat nagy menetben voltunk együtt amikor Rácz Dénes edzője volt és a nagy k-1 meccsekre készültünk.” Az erős fizikumú férfi képes lett volna megvédeni magát, de a támadó által előrántott éles eszközzel szemben erőfölénye is kevésnek bizonyult.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Vagány, jó ember volt

„Vagány, jó ember volt. Ez a hír olyan KO amit nehezen fogok feldolgozni. Sanyi! Köszönök mindent” – olvashattuk a bejegyzésben.

 „Ezt nem lehet felfogni”

„Ezt nem lehet sem felfogni, sem feldolgozni” – mondta a Borsnak az elhunyt férfi felesége, Gabriella

A kislányával beszélt utoljára telefonon

„Sándor a 10 éves kislányunkkal beszélt utoljára telefonon. Én nem is hallottam, miről esett szó, de Zita elmondta, hogy általános dolgokról. Vasárnap óta kézilabdatáborban voltunk, azóta nem is találkoztunk személyesen. Sanyi elmondta, hogy Zita nagyon ügyes és szereti. Ezt nem fogjuk elfelejteni”  – árulta el a gyászoló feleség.

Nem engedték be hozzá

„A szállodába képtelen voltam bemenni, de már a kórházba sem engedtek be hozzá. Az orvosok mindent megtettek érte, de nem lehetett rajta segíteni. Most én maradtam a kislányomnak, aki tisztában van vele, mi történt az édesapjával, de azt még nem tudhatjuk, hogy mennyit ért belőle. Nagyon közel álltak egymáshoz” – mondta az asszony.

Negyven év az éjszakában

A férfi negyven éve dolgozott az éjszakában, kemény helyzetekbe is került, de késsel még sosem támadtak rá. Szerettei szerint küzdősportolóként meg tudta volna magát védeni, de puszta kézzel a penge ellen tehetetlen volt.

Unokája is volt

Sándor első házasságából született a nagyobbik gyermeke, Alex. A már felnőtt férfi néhány napja ünnepelte első házassági évfordulóját. A pár egy unokával ajándékozta meg Sándort. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Szabó Sándor – Forrás: Perutek János Facebook oldala