Veszprémben ütközött össze két autó, amikor egy kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett a fiatal sofőr.

Elevesztette uralmát a jármű felett

Veszprémben, a Budapest úton közlekedett egy fiatal férfi autójával 2020. szeptember 30-án 14 óra 6 perckor, mikor a Jutasi útra való kanyarodása során elvesztette uralmát a járműve felett, és nekiütközött a vele szemben haladó személygépkocsinak.

Megsérült a fiatal sofőr

A baleset következtében a 19 éves berhidai sofőr megsérült, a másik részes járműben személyi sérülés nem történt.

Ezek is érdekelhetnek:

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit

A baleset körülményeit a Veszprémi Rendőrkapitányság vizsgálja.

A helyszínen több fotó is készült

Óvatossgára intenek a hatóságok

A közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzően szerepet játszik, hogy a járművezetők nem az időjárási-, látási-, és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket.

Az évszak is befolyásoló tényező

Az évszakkal együtt járó változások jelentős hatást gyakorolnak a közúti közlekedésre. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel, nagyobb követési távolság tartásával meg lehet előzni a baleseteket. Ebben az időszakban fokozott figyelemmel kell lenni a gyalogos átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra is. Fontos, hogy a járművezetők mindig az időjárási-, látási-, és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, tekintettel az esetleges ködös, esős időjárásra. Az úttestre lehullott falevelek jelentős közlekedésbiztonsági kockázatot jelenthetnek, különösen akkor, ha a reggeli pára, eső, vagy más csapadék miatt azok csúszóssá válnak.

Hasznos tanácsok:

  • Minden esetben ellenőrizze gépjárművét indulás előtt!
  • Győződjön meg arról, hogy az első és hátsó fényszórók, az irányjelzők, a féklámpák és a ködlámpák tiszták és megfelelően működnek!

Erre is érdemes figyelni

  • Gondoskodjon a szélvédők tisztaságáról, és belső párátlanításáról!
  • Az ablakmosó berendezés legyen mindig feltöltött állapotban!
  • Ha a gumiabroncs mintázatának mélysége nem megfelelő, vagy az abroncs egyéb okból alkalmatlan a biztonságos közlekedésre, gondoskodjon a cseréjéről!

Ezeket is tartsd be!

  • Közlekedjen körültekintőbben, óvatosabban, tartson nagyobb követési távolságot az elöl haladó jármű mögött, és tervezzen hosszabb menetidőt!
  • Nedves, csapadékos úttesten számoljon a féktávolság jelentős növekedésével!
  • Az úttestre lehullott falevelek különleges közlekedésbiztonsági kockázatot jelentenek!