Az egyenruhások két órán belül elfogták azt a négy férfit, akik elmenekültek a balesetük helyszínéről, Pest megyében. A balesetező férfiak nem véletlenül cselekedtek így, mert mint utólag kiderült, mindnyájuk drogtesztje pozitív lett, az egyiküknél 290 ezer forintot, másikuknál pedig egy zacskó kábítószert találtak.

Nagykovácsiban baleseteztek

Pest megyei balesethez riasztották a rendőröket 2021. február 7-én, 13 óra után, miután egy autó egy fának csapódott. A Nagykovácsiban történt baleset helyszínén üres autó fogadta a rendőröket, de mint azt a szemtanúk elmondták, négy férfi kimászott a roncsból és elmenekült, amikor megtudták, hogy a rendőrök is jönnek. Kettejükön sérülést is láttak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Pest környékén szenvedtek balesetet

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Futótűzként terjedt a baleset híre

A településen villámgyorsan terjedt az információ, és így jutott el a helyi polgárőrökhöz is a balesetező férfiak híre, ezért ők is rögtön keresésbe kezdtek. Az egyik polgárőr jelezte, hogy lát egy gyanús alakot, akit a rendőrök már két perccel később igazoltattak is.

Elmenekült a 4 férfi

A baleset helyszíne/Fotó:Police.hu

Nem beszélt, de sok pénz volt nála

A megállított, 34 éves szentendrei férfit bódult állapotban találták a rendőrök, és nem sok új információt tudtak kiszedni belőle, ugyanis a férfi nem volt hajlandó válaszolni az egyenruhások kérdéseire. A kínos hallgatása, az ujjain látható hámsérülések és a nála talált 290 ezer forint azonban nagyon is gyanús volt és beszédes, ám a rendőrök egy másik menekülő férfival kezdtek foglalkozni, akit időközben megállítottak.

A rendőrök lefoglalták a pénzt

Lefoglalt pénz/Fotó:Police.hu

Megpróbált elfutni

A Kossuth utcában kiszúrt férfi a rendőröket meglátva gyorsan futni kezdett, azonban nem volt esélye a járőrök rendőrautóival szemben, így a rendőrök rövidesen őt is megállították. A 39 éves helyi férfinél bruttó 209 gramm kábítószergyanús, növényi törmeléket találtak, a lakásán pedig megtalálták a másik két férfit is. A 30 éves szentendrei és a 35 éves pilisszentlászlói férfi elismerte, hogy közlekedési balesetben sérültek meg. A kiérkező mentők kórházba vitték őket.

209 gramm volt a férfinál

Lefoglalt kábítószer/Fotó:Police.hu

Pozitívak voltak a drogtesztek

A rendőrök a négy férfival szemben kábítószertesztet alkalmaztak, amely azt mutatta, hogy a férfiak a balesetet megelőzően marihuánát és kokaint fogyasztottak. Ezt követően az egyenruhások lefoglalták a talált kábítószert, a pénzt és a mobiltelefonjaikat is. A Budaörsi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a négy férfi ellen a további eljárást.

Eljárás indult a bódult sofőr ellen

A rendőrség eddigi információi szerint a balesetező járművet az elsőként elfogott, 34 éves szentendrei férfi vezette, aki nemcsak a drogteszten bukott meg, hanem az alkoholmérésen is. Ellene járművezetés ittas állapotban és járművezetés bódult állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Droglabor

A marihuánafogyasztók a kannabisz növényének a szárított virágzatát és leveleit fogyasztják, amelyet általában cigarettapapírba tekerve szoktak szívni joint formájában. A marihuána az egyik legelterjedtebb könnyű drog az országban, hatását hamar lehet érezni: bódultságot, könnyű és megnyugtató érzést ad a fogyasztónak. A marihuánával szemben a kokain egy sokkal veszélyesebb anyag, ezért is sorolják a kemény drogok közé. A kokainfogyasztók általában fehér por formában jutnak hozzá az anyaghoz, amelynek elfogyasztása euforikus élményt, felszabadultságot okoz, azonban a szer rövid hatása után jelentkezhetnek a mellékhatások: az étvágytalanság, a depresszió, a szédülés, az izomgörcsök, paranoia és végül a függőség. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Az összetört autó – Forrás: Police.hu