A Balassagyarmati Járási Ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta azzal a két fiatallal szemben, akik a vád szerint egy nyilvános kazári gasztronómiai fesztiválon megvertek egy három fős társaságot.

Egy lány miatt szólalkoztak össze

A vád szerint 2019 májusában az akkor még fiatalkorú vádlott és 20 éves társa egy kazári gasztronómiai fesztiválon italoztak, majd egy lány miatt összeszólalkoztak egy három fős társasággal. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Arcon ütötte

22:30 óra körül újra meglátták a három fiút, ekkor a fiatalkorú vádlott egyiküket megtámadta és úgy arcon ütötte, hogy az a földre esett, közben társa a társaság másik tagját ütötte le, írják az ügyészség honlapján.

Rugdosni kezdték a földre került fiatalt

A fiatalkorú fiú ezt követően a társa által leütött, eszméletlenül a földön fekvő áldozat bántalmazásába is bekapcsolódott, rugdosni kezdte őt.

Nem hagyták abba

Eközben a felnőttkorú vádlott a társaság harmadik tagját megütötte, majd fejbe is rúgta, utána a földön rugdosta tovább, amibe a fiatalkorú vádlott is becsatlakozott.

Van, aki súlyosan megsérült

A sértettek egyike könnyebb, míg a másik két fiú súlyos, csonttöréses sérüléseket szenvedett a verés következtében, a két vádlott cselekménye emellett a nyilvános rendezvény résztvevőiben is megbotránkozást és riadalmat keltett.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:

Garázdaság

A Balassagyarmati Járási Ügyészség fiatalkorúak ügyésze ezért a vádlottakkal szemben garázdaság bűntette, valamint testi sértés miatt emelt vádat, ebben indítványozta, hogy a bíróság ítélje mindkettőjüket felfüggesztett szabadságvesztésre és kötelezze őket a bűnügyi költség megfizetésére is, emellett kezdeményezte fiatalkorú vádlott pártfogó felügyeletét is.

Salgótarjáni Járásbíróság hoz majd döntést

Az ügyben első fokon a Salgótarjáni Járásbíróság hoz döntést. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Freepik