Az elhunyt családja is jelen volt pénteken, a Nyíregyházi Törvényszéken, ahol a szomszéd megye egyik kamarájának elnöke ült a vádlottak padján. A férfi egy vadászat során a helytelen fegyverkezelés következtében egy ember halálát okozta. A vádlott, bár lehetősége lett volna, most sem kért bocsánatot a családtól.
Tragédia Újfehértón
2020. május 15-én tragédia lett a vadászatból Újfehértó mellett, miután egy vadra leadott lövés célt tévesztett, és egy két kilométerrel odébb lévő embert talált el a település egyik sűrűn lakott utcájában. Az egyik helyi férfi, épp a lányával beszélgetett az udvaron, amikor a halálos lövedék, szinte a semmiből, eltalálta.
Nem tudta, hogy embert ölt
A vadász még csak nem is sejtette, hogy embert ölt. Ő ugyanis csak akkor szembesült tettével, amikor az egyenruhások bekopogtattak hozzá, majd közölték vele a szörnyűséget. A településen élőket megrázták a történtek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Megdöbbent a szomszéd
„Épp kint ültem a kertben, amikor Pistát meglőtték” – mondta még napokkal az eset után is megdöbbenve Kati néni, aki először nem értette, mi történt szomszédjával.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A kerítés és az autó között feküdt
„Lövést nem hallottam, csak annyit láttam, hogy a kocsi és a kerítés között fekszik valaki, de nem gondoltam, hogy ekkora a baj. Hazafelé tartottam, amikor a mentők szirénáját hallottam, másnap pedig már láttam, hogy a rendőrök helyszíneltek” – idézte fel a tragédiát egy másik helybéli.
Elsőfokú ítélet
A Nyíregyházi Járásbíróság első fokon 2023. február 14-én foglakozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt egy év fogházbüntetésre, valamint hatszázezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki három évvel ezelőtt egy vadászat alkalmával, vétlen lövés következtében kioltotta egy ember életét. A bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását kettő év próbaidőre felfüggesztette – írták közleményükben az ítélethirdetés után.
Megváltoztatta az ítéletet
A Nyíregyházi Törvényszék háromtagú büntetőtanácsa pénteken megtartott nyilvános ülésen az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a férfit előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Ezzel a bíróság ítélete a mai napon jogerőre emelkedett.
Átadta a fegyvert
A vádirat szerint a férfi 2020. május 15-én egy vendégvadászat kíséretében egy újfehértói vadászterületre ment. Ott a kísérő átengedte a vádlott részére vadászfegyvere használatát, mivel a vádlott ugyanolyan típusú fegyvert szeretett volna magának vásárolni.
Szabálytalanul tartotta
A vadászat során a a férfi egy őzbakot próbált meg elejteni, de nem járt sikerrel. Ezt követően a mintegy 6000 méter hatótávolságú golyós lőfegyver kibiztosítását a férfi szabálytalanul, felfelé fordított, Újfehértó lakott területe irányába tartott fegyvercsővel végezte el, melynek során egy vétlen lövést adott le észak-keleti irányba.
Halálos sérülés
Az ily módon kilőtt, lelassult és stabilitását vesztett lövedék több, mint két kilométerrel arrébb, egy újfehértói ingatlan udvarán tartózkodó személyt eltalált, aki kórházba szállítását követően belehalt sérülésébe. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció