Az augusztus 24-én, a Budaörsi Repülőtéren megrendezett Boris Brejcha koncert után komoly botrány tört ki, miután a résztvevők a katasztrofális szervezésre panaszkodtak. Több órás sorban állás, több eladott parkolójegy, mint ahány férőhely volt, 2000 forintos palackozott víz, 15 ezer emberre pedig maroknyi bárpultos várta a szórakozni vágyókat. A tragikus helyzetet a tűzoltók akadályozták meg, aki slagokat húztak be, és abból itatták az embereket.

Többen rosszul lettek 

Többen rosszul lettek Boris Brejcha budaörsi reptéren megtartott szombat esti koncertjén, amelyet követően rengetegen panaszkodtak a felelőtlen szervezésre, a környező lakosok pedig az éjszakába nyúló magas hangerőt tették szóvá. Többen azt is jelezték, hogy bejelentést tettek csendháborítás miatt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Megszólalt a rendőrség

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ezt most hivatalosan is megerősítette, arról tájékoztatva az Indexet, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába a hangos zenével összefüggésben több bejelentés is érkezett.

 

Az internetet ellepték a panaszok 

A buli ideje alatt rengetegen próbáltak segítséget kérni, ezért is vonultak ki a tűzoltók. Vasárnap este ellepték a negatív kommentek a szervező gárda, Supernova Techno Facebook-oldalát. A szervezőcsapat vasárnap este reagált a történtekre.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Bocsánatot kértek 

“Supernova Techno Kft. bocsánatot kér a 2024. augusztus 24-ei, Budaörsi Reptéren megrendezett eseményen tapasztalt negatív élményekért. Cégünk prioritása, hogy a szórakozni vágyók rendezvényeinken a lehető legkomfortosabban érezzék magukat, ezért vendégeink visszajelzései alapján belső vizsgálatot indítunk a felelősök mihamarabbi megtalálásának érdekében” – írta a szervező cég a közösségi oldalán. 

Slagokból itatták az embereket 

A bulizni vágyók azt írták, másfél órát kellett sorban állnia a tűző napon a bejutáshoz, majd újabb hosszú sorban állás következett, mire vizet tudtak vásárolni. A 24.hu beszámolója szerint, egy fél literes vizet 2 ezer forintért adtak, amiért órákig kellett sorban állni. Emiatt többen rosszul lettek a tömegben.  A beszámolók szerint sokan próbáltak segítséget kérni, végül a helyszínre kivezérelt mentők és tűzoltók nyittattak slagokat, hogy azokból adjanak inni. A koncertre érkezők a pultoknál zajló kiszolgálásra is panaszkodtak, más a biztonsági szolgálattal kapcsolatban fogalmazott meg kritikát. Sokan végül a koncert vége előtt hazamentek.

15 ezren voltak a koncerten

A rendezvényre mintegy 15 ezren voltak kíváncsiak. Boris Brejcha 2023-ban az Arénát töltötte meg, akkor szintén a Szupernova Techno volt a szervező, de hasonló problémák nem adódtak.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Boris Brejcha pályafutása

Boris Brejcha német lemezlovas és zenei producer. Leginkább high-tech minimal techno műfajban alkot. Stílusát gyakran hasonlítják DJ Umek és Solomun stílusához. Brejcha gyerekkorában a helyszínen tartózkodott a Ramsteini légi katasztrófa idején, súlyos égési sérüléseket szerezve, amelyek felnőttként is láthatóak rajta. Részben emiatt viseli gyakran a védjegyének is tekinthető velencei karneváli álarcot. Számos nagy fesztiválon fellépett, többek közt a Tomorrowlanden és a Coachellan. 2015-ben megalapította a Fckng Serious nevű kiadót.


Kiemelt kép: Boris Brejcha koncert Budaörsön – Forrás: Facebook/Boris Brejcha