Botrányos jelenetek miatt félbeszakadt egy alacsonyabb osztályú labdarúgó mérkőzés a hétvégén Somogyban. Mint kiderült: két, magáról megfeledkezett néző berohant a pályára és megtámadta a vendégek egyik játékosát. A rendőrök két embert állítottak elő.
Félbeszakadt a meccs
Félbeszakadt Somogy vármegyében a Toponár – Kadarkút megyei I. osztályú labdarúgó mérkőzés. A hazaiak 3-1-es vezetésénél ugyanis a 71. percben két toponári néző berohant a pályára, és megtámadta a kadarkútiak egyik játékosát. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Dulakodás a pályán
A vendégek megpróbálták megvédeni társukat, a dulakodás közben azonban egyikük megsérült: a homloka és a keze is felszakadt, kórházba kellett mennie.
Nem érezték biztonságban magukat
Pandur Ádám, a Kadarkút vezetőedzője az eset után az öltözőbe hívta a csapatát, mert nem érezte biztonságosnak a folytatást: nem érezte biztosítottnak játékosai testi épségét, így az összecsapás félbeszakadt.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Megtették a feljelentést
„Természetesen értesítettük a rendőrséget, és feljelentést tettünk a két pályára beszaladt toponári szurkoló ellen. Az a szörnyű az egészben, hogy mindenáron rá akartak venni bennünket, hogy folytassuk a mérkőzést. Nem is vettem át a jegyzőkönyvet. Gyaníthatóan ők teljesen más szemszögből közelítik meg a történteket. Mi azért bízunk – és töretlenül kitartunk – az igazunk mellett – mondta Pandur Ádám játékosedző a Sonline.hu hírportálnak.
Két nézőt állítottak elő
A rendőrök a két toponári nézőt előállították. Egyes információk szerint az elkövetőket nem a pályán, hanem egy közeli kocsmában találták meg az egyenruhások.
Jól kiszúrtak a csapatukkal
„Remélem ez a két szerencsétlen örök életre ki lesz onnan tiltva! Ráadásul toponàri vezetésnél történt mindez. Nagy szurkolók, a csapatukkal is jól kiszúrtak” – írta egy szurkoló az interneten.
Átalakított sörösdoboz
„Vajon mitől szakadt fel futballistánk bőre két különböző testrészén is? Az illuminált szurkolók által vágóeszközzé „alakított” sörösdoboz által! Szóval, lesz folytatása az ügynek több fronton is” – tette hozzá egy vendégszurkoló. „Mi is ott voltunk. Már az első félidőben sem tudtak viselkedni az illetők, a rendezők viszont nem csináltak semmit, nem biztosították a meccset” – fogalmazott egy szemtanú.
„Ez nem elfogadható, de…”
„Semennyire sem elfogadható, hogy egy szurkoló bemegy a pályára. Rendben van, de az sem elfogadható szerintem, hogy a játékos kikiabál a pályáról, mert a szurkoló azért vesz jegyet, hogy vagy szurkoljon vagy magyar szokás szerint szidja a játékost. De a játékos nem kiabálhat ki, mert ugye az sárga lap. Az egész úgy indult, hogy a játékos elindult a nézők felé, gondolta, jól van, nem lesz semmi belőle úgysem” – írta meg véleményét egy futballbarát. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció