A két fiatal zsákmányának értéke meghaladta az 1 milliót. Egyikük beismerést tett, társa pedig nem beszélt.

Elfogták őket

Elfogták a szentendrei rendőrök azt a két fiatalembert, akik főként Szentendrén, mindig mástól lopták össze a megélhetésükhöz és albérletükhöz szükséges bevételt. Augusztusban egyre több helyről érkeztek a jelzések betörésekről, autókból lopásokról. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ugyanazok voltak

A helyszíneken és azok környékén begyűjtött nyomok elemzésével a rendőrök rájöttek, hogy a bűnös felbukkanások ugyanazon tettesekhez kapcsolhatók. A rájuk utaló nyomtöredékeket, mint egy puzzle darabjait illesztgették egymáshoz, később így tudták elfogni a két fiatal fiút.

 

Elfogták őket

Azóta a bilincsektől megszabadultak, a bíróság döntése értelmében azonban egyikük börtönben tölti immáron ideje nagy részét, társa pedig szabadlábon.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Több helyen támadtak

Számlájukon 6 bűncselekmény sorakozik a jelenlegi hozzákötik a budakalászi hintalopást, ők törtek be két szentendrei gyros üzletbe. A rendőrök szerint ők loptak el egy autót a szentendrei orvosi ügyelet autójából, loptak egy nyitvahagyott autó kesztyűtartójából is. A rendőrség Facebook posztja szerint zsákmányuk értéke túlhaladta az 1 milliót. Egyikük beismerést tett, társa nem beszélt.

Nincsenek biztonságban

Ahogy írtunk róla, a kárvallottak szerint rendszeresen vandálok lepték el a budapesti Örs vezér terénél lévő parkolót. Állandósult az autófeltörés és a rongálás, valamint a motorlopás is. A helyiek nem érzik biztonságban az értékeiket. „Hiába jelentjük be a rongálásokat, senki nem tesz semmit! Teljes anyagi csőd, ha ide állunk az autóval” – fogalmazott egy arra lakó.

 „Szétverik az autómat!”

„Nevetséges, hogy nem állhatok meg ott autóval, ahol lakom, mert szétverik az autómat. A Fehér út és a Gyakorló utca kereszteződésénél lévő murvás parkolóról van szó, ahol most már folyamatosak a lopások és a rongálások” – folytatta a férfi.

Beverték kővel a szélvédőt

„Majdnem elájultam, amikor megláttam: az autóm üvegét beverték kővel. Felfeszítették az ajtaját több helyen is, és megpróbálták beindítani valamivel. Ez nem sikerült nekik, így, valószínűleg bosszúból, elkezdték összeverni járművet.

Felfeszítették a tanksapkát

 A tanksapkát is felfeszítették és raktak bele valami ragasztót. Szerencsére nem volt komoly érték az autóban, így csak azt a pár tárgyat vitték el belőle. Ugyanakkor ezzel a sok rongálással teljes anyagi csődöt csináltak az elkövetők. Vannak, akiknek az autójuk gumiját vágták ki és trélert kellett hívni, hogy elvigyék a járművet.

Állandó a probléma

„Hívtam a rendőrséget, ahol elmondták, hogy nincsenek meglepve, hiszen ide folyamatosan ki kell jönniük, mert itt állandóan probléma van” – zárta szavait a Metropolnak Balázs.

Lenyúlták a motorját

Egy másik helyi férfi sem járt jobban, neki az újonnan felújított motorját lopták el ugyanebből a parkolóból.  „Én motoros futárként dolgozom, és az egyik munkanap után leállítottam és lezártam ebben a parkolóban a motoromat. Amikor felkeltem és mentem volna dolgozni, látom, hogy nincs már sehol… Ráadásul pont előtte pár nappal újíttattam fel. Bejelentés tettem, de lezárták az ügyet. Semmit nem tudtak tenni” – árulta el a férfi. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: Facebook