Betegség okozhatta annak a 2,5 éves kisfiúnak a halálát, aki kedden halt meg Csepregen. A tragédia után édesapja öngyilkos akart lenni. Az ötgyermekes családból az eset után a gyámügy kiemelte a gyerekeket, a kis Mátét pedig a város temeti el.

Gyermekhalál Csepregen

Amint arról korábban is beszámoltunk, kétéves kisfiú vesztette életét Csepregen kedd délelőtt egy ötgyermekes család házában. A tragédia után nem lehetett tudni, mi okozta a kis Máté halálát, mindenesetre az ügyben halált okozó segítségnyújtás elmulasztása miatt indult nyomozás. Az apát, Jánost és az anyát, Alexandrát is kórházba szállították, a gyerekek elhelyezéséről pedig a gyermekvédelem gondoskodott. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Fia után akart halni az apa

A tragédia időpontjában a három műszakban dolgozó apa tartózkodott otthon a két legkisebb fiúval, miután pedig észlelte a gyermek halálát, öngyilkosságot kísérelt meg.

Betegség okozta a gyerek halálát

Bár a rendőrség közleményében azt olvashattuk, hogy idegenkezűség történt, és nyomozást is indítottak az ügyben, a 112Press információi szerint a két és féléves kisfiú egy gyulladásos betegség miatt veszthette életét.

Vizsgálódik a rendőrség

A rendőrség vizsgálata így arra is kiterjedhet, hogy a beteg gyermek kapott-e szakszerű ellátást, illetve, hogy volt-e vele valaki a halálakor.

Elvitte a gyámügy a gyerekeket

Egy helyi édesanya elmondása szerint az óvodából elvileg korábban már ment jelzés a gyámügy felé az ötgyermekes család három, óvodába járó gyermekével kapcsolatban, akiket most negyedik testvérükkel együtt ideiglenes gyámhatósági felügyelet alá helyeztek. Édesanyjuk jelenleg is terhes, apjukat pedig kórházban ápolják. Az elhunyt kisfiú temetésének költségét Csepreg Város Önkormányzata állja.

Intézetben nőttek fel

A szülők, P. János és H. Alexandra még iskolás korában elkerült a családjától. A szüleik nem voltak képesek gondoskodni a megfelelő nevelésükről, ezért egy kőszegi gyermekotthonba kerültek. János és Alexandra is beszédfejlesztő csoportba járt, és egyikük sem vált éltanulóvá.

A hatodik gyermeküket várja az anya

Miután nagykorúvá váltak, egybekeltek. Elképzelni sem tudták az életüket egymás nélkül, és a környezetük szerint mindent elkövettek, hogy jobb életet biztosítsanak a gyermekeiknek, mint amilyen nekik jutott. Alexandra eddig öt fiúnak adott életet, és most várja a hatodikat.

15 éve nem látta fiát

A férfi édesapja a gyilkosság után azt mondta, hogy 15 éve nem látta a fiát, a tragédia híréről pedig az ismerősöktől értesült. Azt mondja, fia nem képes megbocsájtani neki, hogy 8 éves korában intézetbe került.

Nem tudta eltartani gyermekeit

P. János azt is elmondta, hogy sokáig nem volt munkája, emiatt nem tudott a gyermekeiről gondoskodni. De ő évikig látogatta őket, de Jancsi egy idő után nem volt rá kíváncsi. Mindössze 5 kilométerre élnek egymástól, de sosem futottak még össze.

Elmegy a temetésre

„Már csak egyetlen vágyam van az életben: szeretném a családomat egyesíteni. Amikor megtudtam, mi történt, majdnem összeestem. A kisunokám temetésére mindenképpen elmegyek, remélem, a sírjánál végre megölelhetem a fiamat” – mondta az idős férfi, aki a menyének is szeretne jó apósa, a gyerekeknek pedig jó nagyapja lenni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: helyszínelés a haláleset után – Forrás: 112press