Nem bírja elviselni a fájdalmat az egyéves fia elvesztése után az édesapja. A kis Danikát egy tömörkényi családi ház udvarán találták holtan, miközben 22 éves édesanyja a házban aludt. A férfi a földeken dolgozott, amikor a tragédia történt. A falubéliek szerint a férj kidobta a felelőtlen asszonyt.

Mindenki megdöbbent a faluban

„Annyira várták Danikát! Majd megvesztek a boldogságtól, amikor megszületett, és túlzás nélkül lehet mondani, hogy mindenük a kisfiúról szólt. Nemrég még a kicsi első szülinapját ünnepelték, most volt, ebben a hónapban”. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Összeroppant az édesapa

„Danika volt a mindene, a szeme fénye. Már a születése előtt is imádta, és utána is. Alexandrán azt láttuk, hogy szereti a kicsit, de azt mondogatják, hogy nem foglalkozott vele annyit, amennyit kellett volna” – mesélték a szomszédok a Ripost.hu-nak.

 

Az asszony eltűnt

„Úgy tudjuk, hogy Dani azonnal kidobta Alexandrát, rögvest szakított vele a történtek után. Mivel nem nagyon láttuk, szerintünk elküldhette otthonról, még a háztól is. Nem csodálom, teljesen összetört” – mesélték.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Még mindig nem tudni, pontosan mi történt

Egyelőre azonban homály fedi a történteket, senki nem tudja pontosan, hogy mi is történt azon a szörnyű napon. A helyi rendőrség vizsgálja az ügyet, gondatlanságból elkövetett emberölés ügyében nyomoznak.

Halott gyermek az udvaron

A Kékvillogó.hu számolt be arról kedden, hogy egy halott gyermeket találtak az egyik családi ház udvarán Tömörkény településen. A haláleset körülményeit a nyomozók vizsgálják. A Délmagyarország információi szerint a tragédiát a család kutyája okozhatta. Az állat ugyanis állítólag addig-addig forgolódott a gyermek körül, amíg a kutya lánca rátekeredett a kicsire, majd megfojtotta.

Gondatlan emberölés gyanúja

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gondatlan emberölés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, vizsgálják a haláleset körülményeit.

Egyetlen gyermekük volt

Danika július 10-én ünnepelte egyéves születésnapját. Ő volt a pár első és egyetlen gyermeke. Az édesapa a delmagyar.hu-nak elmondta: korábban is előfordult, hogy amikor a kisfiú az édesanyjával volt és  reggel felébredt, akkor őt kereste. Valószínűleg ez történhetett kedden reggel is. Az apa dolgozni ment, az anya aludt, Danika mászkálni kezdett és valahogy sikerült kinyitnia az ajtót.

Elhanyagolta

Danika édesapja azt mondta, párjával gyakoriak voltak a viták, mert a 22 éves nő teljesen elhanyagolta a kicsit. Gyermeke elvesztése egyáltalán nem viselte meg. A történtek után a férfi szakított a nővel.

Az édesapa szerint nem a lánc okozta a fiú halálát

A fiatalember határozottan cáfolta a sajtóban megjelent értesülést, hogy a kisfiúra rátekeredett a kutya lánca és az fojtotta volna meg. A kutyák láncát a rendőrök mégis magukkal vitték.

Véletlenül lökhették fel a kicsit

A tragédia másnapján a két német juhászkutya távolabb, a kert végében hevert egy-egy fához kötve. Korábban a kutyák közvetlen a házhoz vezető lépcső elé voltak kikötve. Valószínű, hogy kedden reggel véletlenül fellökték a kicsit, mert az édesapja azt mondta, hogy beüthette a fejét.

A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt fotó: Illusztráció