Átlépte a Duna Vácnál az 5 métert, szombat éjjel 765-ön tetőzhet. Kedden reggel a Duna városnál  504 centiméteren állt, 119 centit emelkedve 24 óra alatt. A Váci Fegyház és Börtönben 120 fogvatartott már homokzsákol, mintegy 17 ezret lapátolnak.

A fogvatartottak is lapátolnak 

Jelenleg 2500 fogvatartott és 700 büntetés-végrehajtási dolgozó áll készenlétben, hogy ha kell, akkor aktívan részt vegyenek az árvízi védekezésben, közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az MTI-vel. Ötszáz alacsony biztonsági besorolású fogvatartottat az országban bevethetnek, míg további kétezer fogvatartott kizárólag a börtön falain belül, a homokzsákok töltésével tudják segíteni a védekezést..A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Szállást keresnek a tűzoltóknak 

Vác polgármestere a Facebookon közzétett videójában azt mondta,  “szállást keresnek Vácon pár napra a védelemben résztvevő katasztrófavédőknek. A katonaság folyamatosan hozza és viszi a tagjait, a tűzoltók viszont itt maradnak a védekezés alatt, nekik lenne szükségük megfelelő pihenésre” –mondta Matkovich Ilona polgármester. Ezen a számon várják Vácon a szállásadókat : 06-30-198-8814

 

A Duna a pócsmegyeri szakaszon

Forrás: Facebook

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Lezárják Kisoroszit 

„2002 óta ez az ötödik olyan árvíz, ami elzárja Kisoroszit a külvilágtól, ilyenkor bennünket csak légiúton lehet megközelíteni, illetve speciális hajókkal,” mondta az M1-nek a település polgármestere. Már múlt héten megkezdték a felkészülést, tette hozzá Molnár Csaba. Volt, aki elhagyta a falut, volt, aki maradt, az összefogás nagy, rengeteg önkéntes jelentkezett. Arra a kérdésre, hogy mikor zárják le Kisoroszit, a polgármester azt válaszolta, hogy a lezárásig már nagyon kevés van vissza. A kedd délelőtti adatok szerint szerdán még nem zárják le a települést. 

Kisoroszi erdős részét is ellepte a víz

Forrás: Facebook

Lezárták a határátkelőt

A szlovák-magyar határt Vámosszabadinál, mert az pont a gáton keresztül megy át, mondta Rétvári Bence államtitkár kedd reggeli sajtótájékoztatóján. Arról beszélt, hogy a tetőzéskor ötszörös lesz a vízhozam a Dunán, és nem csak a tetőzésig tartó időpontig kell számolni a védekezéssel, a levonuló szakaszban is figyelni kell a gátakat és az árvíz lefolyását.

Lezárások Esztergomban

A Duna áradása miatt hétfőn este lezárták az esztergomi Nagy Duna sétányt, így a Mária Valéria híd jelenleg csak a belváros felől, a Lőrinc utcán keresztül érhető el.  A 11-es út Tát és Esztergom közötti szakaszát ma, azaz kedden 10 órakor lezárták. Gátépítés miatt ma, azaz kedd 10 órától félpályás útzár van érvényben az 111-es út Esztergom-Kertváros és Esztergom közötti szakaszán, ezt az utat végül szerdán 18 órától teljesen lezárják. 

Árvíz Günyőn

Így lehet megközelíteni a várost

A korlátozások miatt aki Esztergomba szeretne eljutni, az a 117-es úton, vagy a 10-es úton, Dorog felől juthat el Esztergom-Kertvárosba, majd a 117-es úti benzinkútnál lévő kereszteződésnél lehet balra kanyarodni a Suzuki útra. Átmenetileg ez lesz az egyetlen eljutási mód Esztergomba.  Süttő és Neszmély között szerdán reggel 7 órától lezárják a 10-es utat, szerdán 8 órától Esztergom felől nem lehet majd eljutni Pilismarótra sem. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: árvízi védekezés Pócsmegyeren