A rendőrgyilkos és a papgyilkos pár nap eltéréssel ölt, de akkor még nem tudhatták, hogy a börtönben testi-lelki kapcsolat alakul ki köztük. Közös jövőt terveztek, de a románc a szabadulás után végül nem alakult jól. Újranyitottuk egy különös ügy aktáját.

Két rejtélyes gyilkosság öt napon belül

1979 nyarán két brutális és az áldozatot tekintve sem mindennapi gyilkosság rázta meg Budapestet és az egész országot. Július 10-én hajnalban akkor még ismeretlen tettesek megölték Gyulai Károly rendőr főtörzsőrmestert, majd öt nappal később valaki meggyilkolt egy papot az idős férfi Ferenc körúti lakásán. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Hónapokig üldözték a gyilkosokat

Miközben gigantikus méretű hajtóvadászat indult a rendőrgyilkosok után, a rendőrségnek a papgyilkost is kézre kellett keríteni. A 71 éve Szalóczi Elek nyugalmazott templomigazgató helyettest rablótámadás érte, a tettest egészen júliustól októberig keresték a rendőrök.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A szálak majd összeérnek

A paplakban megölt áldozatot Pelbárt atyának hívták, és dacára annak, hogy a csúnya bűnténynek az időbeli közelséget leszámítva semmi köze sem volt a rendőrgyilkossághoz, pár évvel később mégis összeértek a szálak. Pedig a gyilkosok 1979 nyarán még nem is ismerték egymást.

Piti szélhámosnak indult…

A papgyilkost S. Gyulának hívták. A 45 éves férfi kihasználva, hogy egykori szeminaristaként több katolikus lelkészt ismert, rendszeresen kölcsönt kért vidéki papoktól. Adósságait általában nem fizette vissza. Pelbárt atyát az esztergomi papneveldében ismerte meg, tanára volt. Mikor szélhámoskodásai közben megtudta, hogy az idős ember egészsége megrokkant, elhatározta, hogy felkeresi és tőle is kölcsönkér.

Gyilkossá vált

S. Gyula eleinte apró figyelmességekkel férkőzött az atya bizalmába, majd különböző indokokkal összesen négy és fél ezer forintot csalt ki tőle. Egy idő után a pap jelezte neki, hogy nem tud már többet adni, inkább kezdje el törleszteni a kölcsönöket.
S. Gyula úgy döntött, hogy mivel pénze nincs, Pelbárt atya se ad többet, inkább megöli és kirabolja.

Ezerkétszáz forintért, egy óráért és egy rádióért

1979. július 14-én azzal csöngetett az idős lelkésznél, hogy hozta az első törlesztést, 3 ezer forintot, de visszakérne két-háromszázat a megélhetésére. Pelbárt atya nyúlt is a pénztárcáért, hogy a kisebb összeget máris adja, amikor S. Gyula egy üvegvázával leütötte, majd megfojtotta. A tárcában levő 1206 forintot, a lelkész óráját és zsebrádióját eltette.

Nagy túlélő lehetett

Bár akkoriban még volt Magyarországon halálbüntetés, a papgyilkos S. Gyula életfogytiglani fegyházbüntetést kapott. A börtönben könyvtárosként dolgozott, és az sem roppantotta össze, hogy a húsz börtönév során háromszor lékelték meg a koponyáját, mert tumora volt.

Egymásra talált a két gyilkos

A fogságban testi-lelki kapcsolatba került egy N. István nevű rabbal. A két történet itt ér össze, ugyanis utóbbi volt a 1979 nyarán történt rendőrgyilkosság egyik vádlottja, akit ugyancsak életfogytiglanra ítéltek.

Össze is költöztek volna

Mindketten körülbelül egy időben szabadultak, de míg N. Istvánnak nem volt hová mennie, S. Gyula pár évvel a szabadulása előtt több millió forintot örökölt, amiből lefoglalózott egy vidéki házat. Állítólag annyira jóban voltak, hogy a már a hatvanas évei közepén járó S. Gyula börtönszerelme, N. István nevére akarta íratni a ház használati jogát.

A börtön falain kívül már nem alkottak egy párt

A szerelmes kapcsolat aztán kisiklott, mert valamin csúnyán összeveszhettek. A két férfi útja aztán nem keresztezte egymást a szabad világban. N. Istvánra egy másik emberölés miatt közben tényleges életfogytiglan várt. Mi lehet vajon S. Gyulával? Sikerült a szabadulás után beilleszkednie a társadalomba? Ha szeretnél még ilyen Újranyitott aktát olvasni, kattints ide!

Ez is érdekelhet:

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Fortepan.hu/Kékvillogó.hu-grafika