A rendőrség mielőbb azonosítani akarta az áldozatot, akinek testrészeit egy tóban fedezték fel. Lakatos Olga egyik utolsó kuncsaftja több mint gyanús volt, de a brutális gyilkosságért a mai napig nem ítéltek el senkit.

Béka helyett egy emberi fej

1993 májusában Dél-Budán egy biológiaóra keretein belül békát gyűjtő gimnazistaosztály talált rá annak a fiatal nőnek a levágott fejére, akinek gyilkosa hivatalosan a mai napig ismeretlen. Egy diák egy fejet vélt felfedezni, és hamar kiderült, hogy sajnos jól látta, amit látott. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Esélye sem volt a túlélésre

Lakatos Olga feldarabolt testének maradványait másnap, a közelben az expo számára kijelölt területen lévő egyik, feltöltésre váró tóban fedezték fel hullakereső kutyák segítségével. A fejen kívül 56 testrészt találtak. A belső szervek nem kerültek elő, de így is következtetni lehetett arra, hogy a szívet több szúrás érte, és hogy az áldozat fő ütőerét is átvágták. Esélye sem volt a túlélésre.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Hullakozmetika

A testrészek megtalálása után mindenekelőtt az áldozat kilétét kellett kideríteni, hiszen ekkor még nem lehetett tudni, hogy Lakatos Olgáról van szó. A fejet ezért úgynevezett hullakozmetikával próbálták meg olyan állapotba hozni, hogy aki az elhunytat életében ismerte, így esetleg azonosítani tudja.

Szörnyű képek az újságban

A levágott fejről készült felvételt a sajtóban is nyilvánosságra hozták, ami nagyban segítette a rendőröket az azonosításban. Az újságokban közzétett fotók valósággal sokkolták az olvasókat, ma már elképzelhetetlen, hogy egy feldarabolt személy testrészeinek megtalálásáról készült fényképekkel szembesüljünk a lapokban.

Az elhagyott férj, a strici vagy valamelyik kuncsaft?

Mivel a miskolci lány ekkoriban örömlányként kereste kenyerét Budapesten, a nyomozók figyelme a 21 éves Olga stricije, illetve a kuncsaftok felé irányult. Felmerült Olga férjének a neve is, akit a lány elhagyott, hogy a fővárosban kezdjen új életet, de ez a szál elhalt. Mint ahogyan az őt futtató férfi neve is tisztázódott. Aztán megtalálták azt a kuncsaftot, aki az egyik utolsó lehetett a meggyilkolt lány életében.

Sándor azt mondta, megöli és feldarabolja

Két héttel a lány eltűnése előtt egy B. Sándor nevű férfi felvette Olgát a Mátyás téren, ahol állandó placca volt. BMW-jével kivitte Szigethalom mellé egy kietlen helyre, ahol megfenyegette, hogy ha nem teljesíti minden kívánságát, akkor megöli, feldarabolja és elássa a szántásban.

Bosszút akart állni rajta

Olga halálra rémült, és amikor a férfi az együttlét előtt kiszállt könnyíteni magán, a BMW-jével visszahajtott Budapestre. Sándor később hiányos öltözetben volt kénytelen utánataxizni, hogy újra megöléssel fenyegesse a lányt. Ekkor meg is vágta Olgát, akinek életét a prostituáltak mentették meg. B. Sándor a tanúk szerint napokig nem volt képes lehiggadni, állandóan Olgát kereste, hogy bosszút álljon rajta, amiért faképnél hagyta.

Kinek a vére volt az ágyneműn?

Sándor a nő eltűnése után vidékre ment, ahol a lakókocsijából előhalászott véres ágyneműt hipóval leöntötte, majd egy örömlánnyal kimosatta és eldobálta. A nyomozók ezt megtalálták, de a szakértők egymásnak ellentmondó véleményt adtak arról, hogy Olga vére volt-e rajta. B. Sándor ellen végül bizonyítékok híján nem emeltek vádat. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A mai napig rejtély

A később a sopronkőhidai börtönben is ült B. Sándor neve tizenhárom évvel a gyilkosság után merült fel újra, akit a bíróság akkor már előzetes letartóztatásba is helyezett. Kétséget kizáróan azonban ekkor sem sikerült bizonyítani, hogy B. ölte meg és darabolta fel a lányt. A gyilkossági ügy azonban soha nem évül el, ha új információ merül fel, akár kattanhat is a bilincs a tettesen. Ha szeretnél még ilyen Újranyitott aktát olvasni, kattints ide!

Kiemelt kép: illusztráció