A gyerekeket évek óta bántalmazó MÁV-dolgozónak még arra is volt ideje, hogy megvárja, amíg áldozatán áthajt a vonat. Nem sokáig bújkálhatott az igazságszolgáltatás elől. Újranyitottuk az 1950-es évek egyik legbrutálisabb esetének aktáját, abból a korból, amikor még felakasztották a kegyetlen tetteseket.

Holttest a síneken

1958. január 17-én kora reggel levágott fejű gyermek holttestére bukkantak a jászárokszállási vasúti raktárházaknál. Az áldozat teste a sínen feküdt, és elsőre úgy tűnt, öngyilkosság történt. A nyomozás csakhamar megállapította, hogy az áldozat egy 14 éves iskolásfiú, S. Béla, aki előző este tűnt el szülei lakásáról. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Még élt, amikor a sínekre került

Az is rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy nem öngyilkosság vagy vasúti szerencsétlenség, hanem bűntény történt, vagyis a fiút valaki megölte. A holttest nyakán fojtogatás nyomai látszottak, de az orvosszakértő szerint még élt, amikor gyilkosa nyakkal a vonatsínre helyezte, hogy nyilvánvalóan ezzel próbálja meg lelpezni a gyilkosságot.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Pár óra elfogták

Előfordult már a magyar kriminalisztika történetében olyan, hogy egy gyermekgyilkos után napokig, sőt, hetekig folyt a hajtóvadászat, de Béla gyilkosa pár órával a fiú holttestének megtalálása után rendőrkézre került. Szántó Alajosnak hívták, kihallgatása során pedig minden részlet kiderült arról, hogyan találkozott a jászárokszállási iskola tanulójával és hogy miért kellett megölnie.

Galambot szeretett volna venni a fiú

A 46 éves, nőtlen, vasúti fékezőként dolgozó Szántó állítólag már hónapokkal korábban kinézte magának a fiút, és várta az alkalmat, hogy találkozni tudjon vele. Amikor aztán az utcán meghallotta, hogy Béla galambokat szeretne venni, kapott az alkalmon és megígérte a gyereknek, hogy pénzt ad neki, de galambot is megpróbál szerezni.

Erőszakoskodott, fojtogatta

Aznap estére moziba hívta a fiút, de végül ő maga mondta le a találkozót. Fájdalomdíjként tíz forintot ígért Bélának, ha elkíséri. Béla sajnos így is tett. Egy elhagyatott helyre, a raktárházak mögé mentek, ahol a férfi közeledett az iskolásfiúhoz, erőszakoskodott vele, majd fojtogatni kezdte. Amikor a fiú eszméletét vesztette, támadója megijedt, ezért az elalélt gyereket a sínekre tette, hogy az érkező vonat majd elgázolja.

Emberbőrbe bújt gazember

A férfi kegyetlenségére jellemző, hogy elbújva még az érkező vonatot is megvárta, hogy biztos legyen terve sikerességében. Miután áldozatán áthajtott a szerelvény, hazament, lefeküdt aludni, majd másnap munkába indult a közeli MÁV állomásra. A korabeli újságok nem fukarkodtak a negatív jelzővel, volt, ahol csak „emberbőrbe bújt gazembernek” nevezték Szántó Alajost, akinek horthysta múltját is felelevenítették.

Pálinkával kábította áldozatait

Szántó nem a 14 éves kisfiú megölésével kezdte. Korábban már évekig bántalmazhatott gyerekeket. Volt, hogy pálinkát itatott áldozataival, akiken aztán azt tette, amihez kedve volt. Három évvel a gyerekgyilkosság előtt aztán fél éven át börtönben is volt, de akkor okirathamisitásért kellett felelnie.

Már a bámészkodók is majdnem megölték

A bűntény akkora felháborodást keltett a településen, hogy amikor a vádlottat kivitték a helyszínre, hogy megmutassa, hogyan ölte meg a fiút, csak a nagy rendőri készültség tudta megóvni a lincseléstől. A bírósági tárgyalás után 1958. október 7-én a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa másodfokon tárgyalta Szántó Alajos bűnügyét és halálra ítélte. S. Béla gyilkosát öt nappal később felakasztották Szolnokon.

Vágyszomjas férfiak öltek

1958-ban még egy gyermekgyilkosság történt Magyarországon. A mindössze 10 éves Pintér Palikát két vágyszomjas férfi ölte meg Szőny településen. Az egyik elkövetőn már majdnem végrehajtották a halálos ítéletet, amikor beköpte bűntársát. Később mindkettőt kivégezték. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ez is érdekelhet:

Kiemelt kép: illusztráció (A ceglédi vasútállomás 1970-ben) – Forrás: Fortepan.hu/Kékvillogó.hu-grafika