Az ismeretlen elkövetőt jelenleg is keresik a budapesti rendőrök, akik segítségnyújtás elmulasztása miatt indítottak nyomozást. Az elkövető egy útmenti gödörben talált rá egy bajba jutott férfira, azonban ahelyett, hogy segített volna neki, lefotózta, majd hátrahagyta meghalni.

Beesett a gödörbe

A rendőrség szerint egy férfi ismeretlen okból tavaly november 6-án, 20 óra 9 perc körül a budapesti, 22. kerületi Pék utca és Ady Endre utca kereszteződésénél fejjel előre beleesett egy út melletti gödörbe. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Ebben az utcában került bajba

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Észrevette

Néhány perccel később egy fiatal férfi sétált arra, és észre is vette a bajba jutott férfit. Ugyanakkor ahelyett, hogy segített volna neki, készített róla egy fotót, majd otthagyta és elsétált. A segítségre szoruló férfit másnap reggel holtan találták meg a gödörben.

Felvette a kamera

Az esetet rögzítette egy biztonsági kamera, amelynek a felvételét most osztotta meg a rendőrség. Ennek alapján azt kérik az egyenruhások, hogy jelentkezzenek, akik látták a fotózkodó férfit.

Őt keresik

A rendőrség szerint a keresett személy fiatal, vékony, magas férfi, aki világos nadrágot, világos felsőt, valamint hosszú, sötét kabátot viselt. Kérik, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az esetről, értesítse a hatóságot.

Itt tehet bejelentést

Bejelentéseiket a nap 24 órájában megtehetik a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint hívhatják a 112-es segélyhívó számot, valamint személyesen is tehetnek bejelentést bármelyik rendőrkapitányságon.

Korábban egy gázoló hagyott hátra egy idős nőt

Mint korábban megírtuk, Budapest 12. kerületében egy 44 éves férfi megállás nélkül hajtott tovább autójával, miután a Hegyvidéken elgázolt egy idős nőt. A rendőrséget egy utas hívta fel, aki elmondta, hogy az Eötvös úton látta, ahogy egy autós elütött egy idős nénit a zebrán.

Elfogták

A gázolót végül a saját lakásán fogták el a rendőrök, akik a 44 éves T. Róberttel szemben közúti baleset gondatlan okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A férfi először azt állította, hogy nem vette észre a gyalogost, majd a kamerafelvételeket látva elismerte felelősségét a baleset okozásáért. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Videón a gödörbe esett férfi

Kiemelt kép: Részlet a rendőrségi videóból