Megszólalt annak a balerinának az egyik közeli barátja, akire június végén leomlott a ház tetőszerkezete az Ó utca és Jókai utca sarkán. A nő párjával tartott a munkahelyükre, az Operettszínházba, amikor a baleset történt. Tóth Nikolettet akkor súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba, sokáig kétséges volt, hogy egyáltalán életben marad-e. 

Így történt a baleset

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportál beszámolt róla, négyen sérültek június végén abban a tetőomlásban, amely az Ó utca és Jókai utca sarkán történt. Az Operettszínház balett tánckarának két munkatársa, munkába tartott, amikor leomlott a ház tetőszerkezete. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Párja sértetlenül úszta meg a balesetet

A gyönyörű balerina napokig élet és halál között lebegett, de aztán az erős szervezetének köszönhetően javulni kezdett az állapota. Párja, Benjamin sértetlenül úszta meg az esetet. A felszálló hatalmas porfelhőtől percekig semmit sem látott, de aztán megpillantotta a sérült kedvese végtagjait.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

„Elkezdtünk szaladni, de…”

„Sétáltunk, amikor egy nagy robajra lettünk figyelmesek a kordonok mellett. Először azt hittük, hogy az építkezésen történik valami, de amikor felnéztünk, láttuk, hogy szakad le egy egész emelet. Elkezdtünk kézen fogva szaladni, de sajnos a párom, Niki a törmelék alá került” – mondta a baleset után a lány barátja.

Így nézett ki az omlás után a Jókai utca

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Elhagyhatta a kórházat

Nikolettért imaláncot is indítottak. A táncosnő nemrég elhagyhatta az intenzív osztályt, ahonnan a rehabilitációs intézetbe szállították. Most már jobban van, bár a teljes felépülés még várat magára. Amikor haza látogat, akkor párja gondoskodik róla, aki – mint ahogy arról mi is beszámoltunk – augusztusban kérte meg Niki kezét.

Nagy harcos

„Sajnos Nikolett gerince nagyon súlyosan megsérült a balesetben, emiatt jelenleg nem tudja a lábait használni, segítségre szorul, ágyhoz, kerekesszékhez van kötve. Niki viszont egy igazi Csodanő, hatalmas küzdő, elképzelhetetlenül nagy harcos, imádja az életét és a szerelmét, közben vidám tudott maradni, nem vesztette el a humorát és az életszeretetét. És nem vesztette el a hitét sem, a hitét abban, hogy újra lábra fog állni, hogy ismét táncolni fog. Hisz abban, hogy újra láthatja majd a közönség, amint a Diótörő főszerepét vagy Flaviát, vagy épp a Képfaragó női főszerepét, a Múzsát táncolja” – írta korábban Apáti Bence, a Budapesti Operettszínház balettigazgatója.

Jótékonysági gálaestet szerveznek

A magyar táncművész-társadalom összetartását mutatja, hogy szinte az ország valamennyi jelentősebb társulata részt vesz a Niki megsegítésére, december 5-re tervezett jótékonysági gálaesten. A rendezvény teljes bevételével a balerina mindennapjait és kezelését szeretnék támogatni – írja a Bors.

Más városokból is érkeznek táncosok

– A saját táncosaink mellett többek Szegedről, Győrről, Pécsről és érkeznek művészek és nagy erőkkel szolgál a Magyar Nemzeti Balett és az Operaház balettkara is. A gálaest ezáltal a szolidaritás ünnepévé válik – mondta a Borsnak Apáti Bence, az Operettszínház balettigazgatója.

Vőlegénye is fellép

A gálaest egyik meghatóbbnak ígérkező jelenete lesz, amikor a szerelméért táncoló Benjamin lép színpadra. A színházban évek óta játsszák a Diótörő című balettet, amelynek a két főszerepét egyébként Niki és a vőlegénye együtt is táncolta. Benjamin ezúttal Rotter Biankával ad majd elő egy pas de deux-t. 

„Mindannyiunkat meghat az életkedve”

A Borsnak nyilatkozott egy közeli barát, aki azt mondta, hogy „bár a lábai még nem mozognak, emiatt kerekesszékben tölti a mindennapjait, töretlenül hisz a teljes felépülésében és a visszatérésében. Bár a balesetben a koponyája is erősen károsodott, szerencsére szellemileg teljesen ép. Mindannyiunkat meghat az életkedve, és az, hogy képes a saját állapotán is folyamatosan viccelődni. Kiváló a humorérzéke, a belőle sugárzó derűből pedig sok erőt meríthetünk.” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Budapesti Operettszínház, Somai Valér