Szabályos ámokfutásba kezdett, mivel tévképzetei támadtak. Nem ismert se istent, se embert, miközben mindenkit püfölni kezdett, aki az útjába került.
Kiütötték a kábítószerek
Az eset tavaly január harmadikán történt Budapest 9. kerületében, egy használaton kívüli hotel épületében. Ide érkezett haza a későbbi elkövető, aki ekkor már teljesen beállt a drogoktól. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Elájult a folyosón
Itt lakott élettársával és közös gyerekeikkel. Hazaérkezését követően rögvest antidepresszáns gyógyszereket vett be. Azonban túladagolta a szereket, majd a kábítószerek hatása miatt összeesett a folyosón. Ezt észlelte élettársa is, aki segítségért kiabált.
Váratlan fordulat
A szomszédos szobából három nő – köztük a későbbi áldozat sietett a férfi segítségére, akik visszakísérték őt szobájába. Mentőt hívtak és mentőszolgálat munkatársainak iránymutatásával elsősegélyt nyújtottak. Ám ami ezt követően történt, arra senki sem lehetett felkészülve.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Tombolni kezdett
A férfi hirtelen felébredt és tudatzavara miatt azt hitte, hogy megtámadták. Ezért összetörte élettársa telefonját, a szomszéd nőket pedig hangosan szidalmazta, akik megijedtek, és visszamenekültek a szobájukba, az ajtót pedig magukra zárták.
Ütött-rúgott
Ám a férfi a dühtől elvakultan utánuk ment, berúgta a bejárati ajtót, majd az egyik fürdőszobába menekülő nő után szaladt, akit többször megütött, valamint megrúgott. A későbbi áldozat édesanyja ekkor a lánya segítségére sietett.
Dulakodás vette kezdetét
Rászólt a tomboló férfira, hogy hagyja békén a lányát. Erre több ökölcsapás volt a válasz. Ekkor viszont a fiatalabb sértett próbált segíteni édesanyjának, megpróbálta lefogni az elkövetőt, aki ekkor a mellettük lévő asztalról felkapott egy éles eszközt.
Egy másik férfi közbeavatkozott
Ezzel pedig egy sebet ejtett az anyját védő, fiatalabb nő nyakán. Majd a veszélyes eszközt a szoba padlójára dobta, és kiment a helységből. Az elkövető élettársa eközben egy a földszinten lakó férfi segítségét kérte, aki visszakísérte a férfit saját lakószobájába.
Csak a véletlenen múlt
A történteket követően a megsebesült nő egy nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a nyakán. Azonban a hatóságok álláspontja szerint a támadás – figyelemmel annak eszközére, valamint a támadott testtájékra – alkalmas volt életveszélyes sérülés okozására, s ennek elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.
Letöltendő börtönt kérnek rá
Az áldozat édesanyja könnyebb sérülésekkel megúszta a férfi ámokfutását. A vádhatóság most életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete és magánlaksértés miatt nyújtott be vele szemben vádiratot. Végrehajtandó börtönt kérnek az indítványban – olvasható a Fővárosi Főügyészség hétfői tájékoztatásában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A helyszíni szemle pillanatai
(Cikkünkben használt képeink a helyszíni szemlén készültek.)