Négy kisgyereket rabolt ki egy férfi Miskolcon egy 34 éves férfi még június közepén. Most emelt vádat ellene a Miskolci Járási Ügyészség.

Kerülték a falubeli ismerősüket

A szendrői férfi egy bevásárlóközpontban találkozott össze a falubeli ismerőseivel, négy kiskorú fiúval. Rájuk köszönt, ők is üdvözölték, de ismerve előéletét, kerülték a vele való kapcsolatfelvételt, és inkább az éttermi részen az egyik asztalhoz ültek.

Pénzt kért tőlük a férfi

A férfi azonban odament hozzájuk, és azt mondta nekik, hogy „dobjanak neki össze pénzt”. Ez a kijelentése még nem volt fenyegető, de nem is indokolta. A fiúk azt mondták, hogy nincs pénzük, erre a férfi azt válaszolta, hogy akkor majd megvárja őket a bejáratnál.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Másik úton mentek a fiúk

A négy kiskorú mindenképpen el akarta kerülni az újabb találkozást, ezért az épületet a parkoló irányába hagyták el, és gyalog elmentek a vasúti pályaudvarra.

Ne hagy ki!

„Legutóbb Arnold és Gabika a kislányukkal kézen fogva sétált az utcánkban” – nagymamához került a 3 éves Jázmin, akinek szeme láttára végzett várandós anyjával az apja

Újra pénzt kért tőlük

Miután már megvásárolták a vonatjegyeket, egy vágány melletti padra ültek, amikor meglepetésükre megjelent a férfi, és közölte velük, hogy nem tudnak túljárni az eszén, és most már agresszívan követelte tőlük, hogy adjanak neki pénzt.

Veréssel fenyegetőzött

Ismét azzal feleltek, hogy nincs náluk, mire a vádlott egyre idegesebb lett, és azzal fenyegetőzött, hogy mindegyikőjüket át fogja kutatni, és ha pénzt talál náluk, azt elveszi és megveri őket.

Ezer forintot kapott a fiúktól

A kisfiúk ettől annyira megijedtek, hogy egyikük elővette a pénztárcáját, és átadott egy ezrest a férfinak, aki ezzel megelégedve távozott.

Vádat emeltek a férfi ellen

A többszörös visszaesőnek minősülő és más ügyben szabadságvesztés büntetését töltő férfival szemben az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást, s vagyonelkobzást indítványozott.

Egy pécsi férfi is fiatalokat zsarolt

Nemrég írtunk arról, hogy pár ezer forint miatt zsarolt egy pécsi férfi iskolásokat az utcán. Főleg beteg édesanyjára hivatkozva kért pénzt a gyerektől. Majd amikor nem kapott, akkor azzal fenyegetőzött, hogy több hasonló eset miatt csúnyán bántalmazott már gyermekeket.

Itt a teljes cikk

Piti bűnöző módjára gyermekeket zsarolt a férfi: pár ezer forint miatt tartotta félelemben a fiatalokat

Kiemelt kép: illusztráció