Vádat emeltek egy vasutas ellen, aki tavaly karácsonykor, munkavégzés közben annyira lerészegedett, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés. A férfi olyan szinten kiütötte magát, hogy a rendőri intézkedés közben is elszunyókált.

Komoly feladatokat látott el

Az 50 éves férfi, aki csaknem három évtizede dolgozik a vasúttársaságnál, tavaly karácsonykor, kora este lépett szolgálatba forgalmi szolgálattevőként a Pacsához közeli vasútállomáson. A férfi feladata volt a hozzá tartozó szakaszon közlekedő vonatok forgalmának lebonyolítása, szabályozása a környező vasútállomások között. Kezelnie kellett a biztosítóberendezést, vagyis a vasúti jelzőket, amellyel engedélyezni lehet a vonatoknak az érkezést és az indulást. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egy liter vodkát ivott meg

A vádlott már a szolgálatba lépése kezdetén italozni kezdett, a magával vitt egy liter vodka elfogyasztása után az esti órákra „szolgálatteljesítésre és cselekvésre képtelen állapotba került”.

 

Munkaképtelen lett

Emiatt a menetrend szerint Szombathely és Pécs között közlekedő két személyvonatot nem tudta fogadni, a biztosítóberendezésen nem állított be számukra szabad jelzést, nem adott engedélyt a szerelvények továbbhaladására.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Értesítették a rendőrséget

A várakozásra kényszerülő és a fennakadás okát kutató kollégái folyamatos telefonhívásait sem fogadta, ezért a vasutas munkatársai értesítették a rendőrséget. A járőrök az erősen ittas, alvó férfit az állomás forgalmi irodájában találták meg, a rendőri intézkedés közben is újra elaludt.

Elismerte

A vádlottat váltó forgalmista csak mintegy másfél órás késéssel tudta elindítani a várakozó személyvonatokat. A büntetlen előéletű, a cselekményt beismerő vasutast a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolja írja a Zala Vármegyei Főügyészség.

Kigyulladt egy mozdony

A MÁV-ot még az ág is húzza: nem elég a részeg vasutas ügye, a sok baleset és a mindennapos késések tömkelege, a Kékvillogó.hu számolt be arról, hogy Városlőd-Kislőd állomáson kigyulladt a Déli pályaudvarról Zalaegerszegre tartó Göcsej InterCity mozdonya.

Eloltotta a mozdonyvezető

A mozdonyvezető porral oltóval a tüzet eloltotta. A vonat egy másik mozdonnyal körülbelül 60 perc késéssel közlekedett tovább.

Titokzatos urnát találtak

A Kékvillogó.hu írt arról, hogy titokzatos urnát találtak a németországi Regensburg város főpályaudvarának csomagmegőrzőjében. A rendőrség egyelőre csak annyit tud, hogy a benne található hamvak Magyarországról származnak. Az urnát 47 nap után vették észre az állomáson. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció