Két orvos és egy ápoló ült a vádlottak padjára, akik a gyanú szerint halálra nyugtatóztak brutálisan erős, ópiát tartalmú fájdalomcsillapítóval egy 88 éves beteget. Hogy elfedjék tettüket, még a dokumentumokat is meghamisították. Az egészségügyi dolgozókat pénzbírságra ítélték és továbbra is az egyik budapesti kórházban dolgoznak.

Szívbetegség miatt került kórházba

Az asszony hosszú ideje tartó szívbetegség miatt került kórházba Budapesten. Bár a kezelés hatására az állapota javulni kezdett, a beteg pszichés állapota nagyon leromlott, összezavarodott, nyugtalanságában sokat kiabált és fájdalmakra panaszkodott.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gyógyszeres terápiát kapott

Így tett egyik este is, ezért az orvos egy gyógyszeres terápiát rendelt neki, amit az akkor ügyeletes ápoló be is adott, mivel azonban nemsokára már közelgett a műszakváltás, az ápoló szólt az őt váltó ügyeletesnek a gyógyszer beadásáról.

Az ápoló beadta a gyógyszereket

Az orvos azonban sem a lázlapra nem vezette fel a beadott gyógyszert, sem pedig az őt váltó ügyeletes doktornak nem szólt a beadott szerről. Amikor az éjszaka folyamán a beteg asszony ismét kiabálni kezdett, az ügyeletes ápoló orvosi megkérdezés nélkül újabb adagot adott a betegnek, és csak akkor hívta fel a másik osztályon ténykedő ügyeletes orvost, amikor az asszony megint kiáltozni kezdett.

Nem egyeztette az adagokat az orvossal

Sz. Sándor, az ügyeletes ápoló nem szólt a doktornőnek arról, hogy ő már egy ugyanolyan erős fájdalomcsillapítót önhatalmúlag beadott a betegnek, hanem Dr. R. Kinga utasítása szerint még egy dózist injekciót fecskendezett a nénibe.

Meghalt a néni

Így az idős néni rövid időn belül 4 dózis bivalyerős ópiát tartalmú nyugtató hatású fájdalomcsillapítót kapott, amelytől reggelre meghalt.

Meghamisították a kórlapokat

Nem csoda, hogy azonnal eljárást indítottak az ügyben, aminek a során az is kiderült: a főnővér kérésére meghamisított kórlapokat adtak át a zsaruknak. 

Ez volt a vád ellenük

A szakértői vélemények alapján kiderült, hogy az extra dózisok okozta mérgezés miatt állt le a keringése és a légzése. Az ápolót halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, míg a két orvost foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolták.

Pénzbüntetést kaptak

Most az ápolót és a két orvos  első fokon azonban megúszták a börtönt, és pénzbüntetésre ítélték őket. 

Sokallják a büntetést

Kinga doktornőt 400, Sándort 320, míg A.R. doktort 500 ezer forintos bírságra ítélték. A keddi tárgyaláson azonban azért jelentek meg, mert ezt is sokallták, és mindannyian enyhítésért fellebbeztek.

Az ápoló meg sem jelent a bíróságon

Az elsőrendű vádlott, Sándor az ápoló, meg sem jelent a tárgyaláson, mint mondta: dolgoznia kellett. A Bors azt írja, mindegyik orvos és az ápoló is továbbra is ellátja feladatát egy kórházban, az eljárás azonban tovább folytatódik. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció