Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt szombat hajnalban Bács-Kiskun vármegyében, az áldozat egy fiatal nő, aki nem kötötte be a biztonsági övét.

Kömöc közelében baleset

Ahogy arról a Kékvillogó.hu beszámolt, halálos balesettel indult a szombat hajnal Bács-Kiskun vármegyében, Kömpöc közelében. A tragédiában egy 24 éves nő vesztette életét. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kirepült a kocsiból

A rendőrség szombat reggel arról tájékoztatott, hogy egy személygépkocsi – eddig tisztázatlan körülmények között – letért az útról és egy villanyoszlopnak ütközött az 5411-es számú út 8-as kilométerénél, Bács-Kiskun vármegyében reggel fél 7 után nem sokkal. A járművezető, egy 24 éves nő kirepült a kocsiból, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

 

A levegőben pörgött

A TV2 Tények most riportot közölt a tragédiával végződött balesetről, ebből kiderül: a levegőben pörgött az autó, miután sofőrje egy póznának csapódott vele Kömpöc közelében. A 24 éves nő nem volt bekötve.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Próbálták újraéleszteni

Egy rendőr kezdte újraéleszteni a nőt, amit aztán a mentők folytattak, de nem tudták megmenteni az életét. Az autó szinte a felismerhetetlenségig összetört.

Villanyoszlopnak csapódott

Dabis Krisztina, a Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a híradónak elmondta, Kiskunmajsa felől haladt Kömpöc felé az autó, amikor a sofőr eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, és egy villanyoszlopnak ütközött.

Letért az útról

Az autó váratlanul áttért a szembe sávba, ott megcsúszhatott, letért az útról, és így csapódott az oszlopnak. Ettől a kocsi többször megpördült a levegőben, végül a kerekein állt meg.

Kettétört a pózna

A faoszlop az erős becsapódástól kettétört. A fiatal nő súlyos koponya-, has- és medencesérüléseket szenvedett, hiába küzdöttek érte, az életét már nem tudták megmenteni.

Biztonsági övet bekapcsolni

A rendőrség az eset kapcsán újra felhívta arra a figyelmet, hogy aki autót vezet, vagy abban ül, kapcsolja be a biztonsági övét minden esetben. Életet menthet. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció