Meggyilkoltak egy férfit Esztergomban, az egyik munkásszállón. A Tatabányai Járásbíróság már el is rendelte az emberöléssel a 19 éves gyanúsított férfi letartóztatását. 

Összebalhéztak a munkásszállón

A gyanúsítás szerint a 19 éves férfi szeptember 19-én, éjfél körül ittasan szóváltásba keveredett a munkásszállón egy lakótársával. A vitát követően az elkövető visszament a szobájába, majd a későbbi áldozata utánament, és bekopogott. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.

A folyosón szúrt

A kopogásra a férfi kinyitotta az ajtót, és az időközben magához vett késsel megsebezte a folyosón álló személyt a bal oldali kulcscsontjánál. A megkéselt lakó a sérülésre tette a kezét, majd visszament a szemközti szobába, ahol a barátnője lakott. Az áldozat barátnője egy törölközővel próbálta elállítani a vérzést, és értesítette a mentőszolgálatot.

A helyszínen meghalt 

A tettes által okozott sérülés következtében az áldozat a helyszínen meghalt, életét a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni. A 19 éves fiatalt fél órán belül, egy közeli utcában megtalálták és elfogták.

Letartóztatták a tettest 

A nyomozók emberölés bűntette elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki K. Róbertet, majd őrizetbe vették. A letartóztatásról szóló végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbeztek, így az nem jogerős. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán