Minősített közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állítja bíróság elé a Budakörnyéki Járási Ügyészség azt a férfit, aki két évvel ezelőtt halálos balesetet okozott a gyorshajtásával Vácnál.

Hatan ültek az autóban 

A férfi Gödöllő felől Vác irányába tartott hajnalban a személygépkocsijával. Az autóban utazott a felesége és további négy személy, közöttük két kiskorú gyerek. A sofőr a megengedett sebességet túllépve közlekedett a nedves felületű úttesten. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.

Nem vette figyelembe a táblát 

Az út során, a közlekedési tábla által is jelzett, balra ívelő veszélyes útkanyarulatba a férfi figyelmetlensége miatt lassítás nélkül hajtott be. A kocsi kisodródott és az utat övező bokros-fás területre zuhant. 

Meghalt a felesége

A baleset következtében az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek szövődményei miatt később életét veszítette. Az autós elkerülhette volna a tragédiát, ha a megengedett sebességgel közlekedik, illetve azt az útviszonyoknak megfelelően csökkenti. A Budakörnyéki Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja a férfit. A vádlott bűnösségéről a Váci Járásbíróság fog dönteni. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el.

A Kékvillogó.hu hírportált milliók olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index, Origo vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdess nálunk te is!

Kiemelt kép: a baleset helyszíne – Forrás: ugyeszseg.hu