Nem esik sok szó az eltűnt személyek kapcsán arról, hogy mi van azokkal, akiket nem sikerült azonosítani a rendőrségnél. Jelenleg több mint ezer beazonosítatlan holttest szerepel a rendőrség körözési listáján, és köztük vannak olyanok is, akiket 30 éve nem sikerült felismerni.

Örökre eltűntek

A rendőrség nemcsak a kriminális bűnözők vagy az eltűnt személyek miatt bocsáthat ki körözést, hanem ismeretlen holttestek beazonosításához is kérheti a lakosság segítségét. Jelenleg 1010 beazonosítatlan holttest, illetve testrész szerepel a listájukon. Adataik szerint csak márciusban öt olyan testre bukkantak, amelyekről nem sikerült kideríteni, hogy kik lehettek – írja a Növekedés.hu.

Egyedi jeleket keresnek

Március 5-én Budapesten egy 55-70 év körüli, 40-45 kilogrammos testsúlyú, kórosan sovány férfi holttestét találták meg a rendőrök, akik részletes leírást is közöltek a személyről. Mint írták, a férfin nem volt ruha, és nem voltak rajta sérülések, a haja színe pedig barna, és őszül. Fogazata hiányos, és tetoválásai sincsenek, amelyek megkönnyíthetnék az azonosítást. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Ez lesz az ismeretlenek sorsa

Abban az esetben, ha a rendőrségnek nem sikerül kiderítenie, hogy ki lehetett holttest, egy szigorú protokoll lép érvénybe, amely során nyilvántartásba veszik a beazonosítatlan holttestet. A lista szerint több olyan holttest is van, amelyeket még 1994-ben regisztráltak, és csaknem 30 éve nem jöttek rá a személyazonosságukra.

Részletesen megvizsgálják

Amikor a beazonosítatlanok listájára vesznek fel megtalált holttesteket, akkor előtte ujjlenyomatokat vesznek, megvizsgálják az elhunyt fogazatát, és olyan egyedi jeleket keresnek rajtuk, amikről fel lehet őket ismerni. Ez lehet tetoválás, beépített protézis és műtéti heg is. 

Ellenőrzik

A holttesten található sérüléseket egybevetik a rendőrök az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nyilvántartásával, viszont ha ez nem vezet eredményre, akkor átnézik a körözéseket. Ha valószínűsítik, hogy a megtalált holttestnek köze lehet az eltűnt személyhez, akkor értesítik az eltűnés bejelentőjét, és szembesítik. A halottvizsgálat során természetesen DNS-mintát is vesznek.

Sokszor nehéz a munka

A beazonosítatlan holttestekről sokszor derül ki, hogy hajléktalanok voltak. Az ő azonosításukat nagyban nehezíti, hogy nekik nincsenek irataik, lakcímük, se kapcsolataik.

Nincs jellegzetességük

A hajléktalanok beazonosítását nehezíti az is, hogy az életvitelük miatt úgy megváltozik a külsejük, hogy még a közeli rokonaik sem ismerik fel őket. Ruháikat lopják vagy szeretetszolgálattól kapják, ezeket cserélgetik, nincs stílusuk vagy jellegzetességük.

Bármerre lehetnek

A keresés és az azonosítás abból a szempontból is nagyon nehéz, hogy a hajléktalanok esetében kiszámíthatatlan, ki mikor és merre jár-kel, és mivel nincs állandó lakhelyük, így ez alapján sem lehet beazonosítani őket. Az is jellemző, hogy őket a családjuk és ismerőseik sem keresik, nem jelentik be az eltűnésüket, mivel sokszor azt gondolják, a rég eltűnt ismerősüket már lecsukták, és az illető börtönben ül.

Eddig szerepelnek a nyilvántartásban

A rendőrségi nyilvántartási listán a beazonosítatlan holttestek DNS-mintáit 90 évig tartják nyilván. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszínelés – Forrás: Police.hu