Élete végéig börtönben maradhat az az idős férfi, aki a vád szerint olyan dolgokat művel két kisgyerekkel, amit nagyon nem szabadott volna, majd amikor a gyerekek anyja rájött, mi történik, kioltott az ötgyermekes nő életét.

2019-ben történt

A szörnyű tragédia még 2019-ben történt, ügy tárgyalása pénteken folytatódott, a férfi kéz és lábbilincsben vitték be a tárgyalóterembe. A férfi tagadja, hogy elkövette volna a bűncselekményeket. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Közeli kapcsolat

A Tények riportja szerint Ferenc egyébként éveken át nagyon közeli kapcsolatban volt a barátja családjával, volt, hogy anyagilag is támogatta őket. A férfi sokat vigyázott a gyerekekre is, ajándékokkal halmozta el őket.

 

Voltak előjelek

A vád szerint ezeken az alkalmakon tette a gyerekekkel a szörnyű dolgokat, ráadásul megtiltotta nekik, hogy beszéljenek a történtekről. A férfi és a gyerekek anyja egyébként nagyon sokat veszekedtek, a rokonok szerint voltak is előjelei annak, tragédia fog történni.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A vita hevében

A férfi egy vita hevében oltotta ki a nő életét, azt követően, hogy a feldúlt asszony ráolvasta a bűneit. A nő ugyanis rájött, hogy Ferenc nagyon csúnya dolgokat művel a kiskorú gyermekeivel.

Mindent tagad

Ferenc korábban és most is mindent tagadott, állítása szerint nem tett semmit a gyerekekkel, a védője pedig az is indítványozta, hogy mentsék fel az emberölés vádja alól.

Aljas indok

Az ügyészség viszont aljas indokból elkövetett emberölés és más bűncselekmény miatt életfogytig tartó szabadságvesztést kért a férfire. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Tények riportja itt nézhető vissza:

Ez is érdekelhet:

Úrrá lett rajta a féltkenység: nem tudta fékezni az indulatait a Zala megyei férfi, éles tárggyal rontott neki volt élettársának

Kiemelt kép: Tények videorészlet