Törvénysértések miatt újra és újra elfogják a rendőrök M. Richárdot, a Dózsa György úti gázolót. A férfival kapcsolatban az ügyészség minig elmondja, hogy na majd most börtönbe kerül, aztán a bíróság elengedi. Már egy ellenzéki politikus is feszegetni kezdte a kérdést: ki és miért védelmezi M.Richárdot, azt a férfit, aki látványosan semmibe veszi a magyar törvényeket.

Drogbuliban kapták el

Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon M. Richárdot szilveszterkor egy Nyugati téri pizzériában kapták el. A jogosítvány nélkül közlekedő, gyorshajtás miatt két ember halálát okozó M. Richárd drogpartiban volt.

Szívószállal szívták a kokaint

Bors információi szerint a bulizó társaságban többen szívószállal fogyasztották a kokaint, aminek a hatását metanfetaminnal kívánták „élvezetesebbé” tenni. A lap megtudta, a drogokat egy gyorsteszt segítségével M. vizeletében mutatták ki. A férfi nem élt panasszal a gyanúsítás ellen, igaz, nehéz is lett volna bármit tagadnia. Az ügyészség indítványozta a bíróságon M. Richárd letartóztatását.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Semmibe veszi a jogszabályokat

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője elmondta: az újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény megalapozott gyanúja arra enged következtetni, hogy a vádlott szándékosan és kitartóan semmibe veszi a jogszabályokat, ettől a büntetőeljárás ténye és az enyhébb kényszerintézkedés sem tartja vissza – mondta.

Kedvezményeket kapott

M. Richárd korábban szívbetegségére és operációjára hivatkozva kapott kedvezményeket. Tekintettel arra, hogy M. Richárdot nem vették őrizetbe, a bíróságot nem köti a 72 órás időkorlát a letartóztatásról szóló döntésben. A Bors úgy tudja: várhatóan egy-másfél héten belül születik határozat az ügyben.

Gyanús orvosszakértők

Az is érdekes lehet már így utólag, hogy kik voltak azok az orvosszakértők, akik szívbetegséget és operáció lehetőségét mondták a bíróságon, amely alapján kiengedték a férfit. Egy súlyos szívbeteg nem száguldozik jogosítvány nélkül, nem drogozik, sőt még szilveszteri partiban sem vesz részt, mert a gyógyulására koncentrál. Ezek a szakértői vélemények senkinek sem tűnnek fel?

Sem az ügyvédi kamarát, sem a bírósági hivatalt nem nagyon érdekli

A Magyar Ügyvédi Kamara szerint rendben van, hogy egy ilyen bűnözőt szinte bármilyen eszközzel védhet az ügyvédje? Ez nem meríti ki az etikátlan magatartás gyanúját, amiért vizsgálatot kellene kezdeményezni? Az Országos Bírósági Hivatal szerint rendben van, hogy a bíróság szinte már rendszeresen úgy dönt, hogy szabadlábon kell lennie egy ilyen embernek?

Tényleg bármit megtehet?

M.Richárd szinte bármit megtehet, valahogy mindig kiengedik az előzetesből, megússza a börtönt és láthatóan ez cseppet sem érdekli M.Richárdot. Ahelyett, hogy meghúzná magát, szinte keresi a lehetőségeket, hogy letartóztassák.

A politikusoknak is feltűnt, hogy valami nem stimmel

A minap a DK politikusa, Vadai Ágnes azt a kérdést feszegette a Facebookon, hogy ki védelmezheti M. Richárdot. Így fogalmaz az országgyűlési képviselő: „M. Richárd akkor vált igazán “ismertté”, amikor 2017-ben tragédiát okozott a Dózsa György úton. Akkor már nem is vezethetett volna, mert korábban eltiltották a vezetéstől. És a tragédia után újra volán mögé ült. A múltja sem makulátlan. Erre most egy pizzériából állítottak elő szilveszterkor, és a korlátozási szabályok megszegése mellett drog is volt a jelenlevőknél. Érdeklődöm, hogy ki védi? És itt határozottan nem az ügyvédre gondolok!” – írja a képviselő.

Örökre eltiltották a vezetéstől

2017. május 15-én kora délután a megengedett 50 helyett mintegy 135-140-nel hajtott a budapesti Dózsa György úton a Kassák Lajos utca irányába. Pont akkor érkezett a kereszteződésbe a szintén szabálytalanul közlekedő N. József. A két autó karambolozott, félresodródott, majd elgázolt három gyalogost. A kanyarodó jármű egyik utasa kirepült a kocsiból, és azonnal meghalt, egy másikat pedig ugyan kórházba szállítottak, ám az orvosoknak nem sikerült az életét megmenteniük. M. Richárd könnyebben, a másik autó sofőrje életveszélyesen megsérült. A három gyalogos kisebb sérülésekkel megúszta.

Nyomkövetőt is kapott

Ezekután elrendelték M. Richárd házi őrizetét, mozgását pedig nyomkövetővel figyelték. 2018. júniusában kimenőt kapott, amikor nagymamája temetésén kívánt részt venni. Nem sokkal később meghosszabbították a házi őrizetét.

Megszegte a korlátozásokat

A korlátozó intézkedés szabályait többször is megszegte, volt, hogy egy étterembe ült be engedély nélkül. M. Richárdot a bíróság első fokon négy év fogházra ítélte, és örökre eltiltotta a járművezetéstől. A jogerős ítéletig bevonták a jogosítványát, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy tavaly októberben újra volán mögé üljön.

Jogsi nélkül vezetett

A 43 éves férfi egy XIII. kerületi közúti ellenőrzés során bukott le. M. egy német rendszámú Mercedesből szállt ki, az igazoltatáskor elismerte, hogy nincs jogosítványa. Ezek után pedig lezárta a kocsiját, majd gyalogosan távozott.

Konditeremben is elkapták

M. Richárd decemberben szerepelt újra az újságokban: akkor egy újpesti konditeremben kapták el a rendőrök. A járványügyi rendelkezések szerint tilos az ilyen létesítmények látogatása. A férfi akkor a Borsnak elismerte, hogy ott volt, de azt állította, hogy nem vétett a szabályok ellen.

A bíróság szerint nem kell letartóztatni

Az ügyészség többször is indítványozta M. Richárd letartóztatását, de a bíróság ezt nem tette meg, ráadásul az elsőfokú bíró még a meglevő intézkedéseket is megszüntette. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, mire a másodfokú bíróság annyiban adott helyt, hogy visszahelyezte egy enyhébb bűnügyi felügyeletbe. Ez annyit takar, hogy a vádlott Budapestet és Pest megyét nem hagyhatja el, illetve hetente kétszer jelentkeznie kell a rendőrségen. Ez a döntés van most is érvényben.

Ezt a cikket érdemes elolvasnod!

A Dózsa György úti gázoló, M. Richárd is benne volt a Borkai-botrányvideó körüli kavarásban

Kiemelt kép: illusztráció