Karácsony előtt temetik el azt a asszonyt, akit férje 13 késszúrással ölt meg, miután azt gyanította, hogy a nő megcsalta őt. Nikolett Hollandiában dolgozott, a tragédia napján érkezett haza. Azonnal kitört a balhé, K. Gábor egy disznóölő késsel rontott neki, két kislányuk szeme láttára késelte halálra.

Tragédia Borsodban

Amint arról korábban beszámoltunk, 13 késszúrással végzett Sajószentpéteren egy férfi gyermekei anyjával. Nikolett Hollandiában dolgozott, a tragédia napján tért haza családjához. A férfi már őrjöngve várta, ugyanis korábban egy félreérthetetlen fotót kapott feleségéről. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Rárontott a feleségére

K. Gábor pedig féltékenységből rárontott az asszonyra, akit két lánya szeme láttára késelt halálra. A gyerekek kétségbeesetten hívták apjuk testévért, aki a közelben él. A rokonok mentek át segíteni. Mentőt hívtak, de az asszony életét már nem tudták megmenteni.

 

Összeomlott a család

A család teljesen összeomlott, a félárván maradt lányok pedig a rokonokhoz kerültek addig, míg ki nem derül, ki neveli fel őket, apjukat ugyanis letartóztatták, azóta pedig rácsok mögött vár a sorsára. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Bizonytalan a gyerekek sorsa

„Nem tudom, mi lesz velük. Végig nézték, hogy az apjuk megöli az édesanyjukat, most pedig az apjuk börtönben lesz, Niki pedig nem él. Ez borzalmas, még olyan kicsik!” – mondta a tragédia után a család egyik kismerőse.

Az ünnepek előtt temetik el a nőt

A 29 éves családanyát azóta is összetörten gyászolják, nemsokára pedig örök nyugalomra helyezik a szuhakállói temetőben. A szertartást tragikus módon 21-én, azaz három nappal szenteste előtt tartják.

Várták a karácsonyt

„Szegény családnak az életük legrosszabb karácsonya lesz, szenteste előtt három nappal temetik Nikit. nekik már innentől az ünnepek sosem lesznek ugyan olyanok. Annyira várta haza a család az ünnepekre Nikit, most pedig ünneplés helyett a temetését szervezik. Nagyon szerették egymást, a testvérei azóta sem találják a helyüket”.

Disznóölő kést használt

A Miskolci Járásbíróság letartóztatta K. Gábort. A megalapozott gyanú szerint a férfi lakásuk fürdőszobájában szerelemféltésből, egy disznóöléskor használatos 26 centiméteres késsel több alkalommal testszerte megszúrta az élettársát.

Fellebbezett az ügyvéd

K. Gábor és védője, bár fellebbezett az ítélet ellen, a férfi rácsok mögött maradt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció