Irányított véradást szerveznek Sallai Nóra színésznőnek, aki kisfiával, péntek este szenvedett súlyos balesetet Alsónémediben. A Jóban Rosszban színésznője és kisfia olyan súlyosan megsérültek a balesetben, hogy napok óta élet-halál közt lebegnek. A TV2 sztárjának kisfiát többször újra kellett éleszteni a baleset helyszínén. Most Csonka András színész közösségi oldalán kéri, hogy aki tud, adjon vért a Sallai Nóra javára. 

Súlyos baleset Alsónémediben

Amint arról korábban beszámoltunk, egy BMW és egy Opel Meriva ütközött össze brutális erővel. A BMW a Haraszti úton haladt, míg az Opel 44 éves sofőrje egy mellékútról kanyarodott ki a főútra. Úgy tudni, hogy az igencsak sebes tempóban érkező BMW az utolsó pillanatban még megpróbálta elkerülni a kanyarodó Opelt, azonban már nem tudta, így egymásnak csapódtak. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Felborult az autó

Az ütközés ereje akkora volt, hogy az Opel felborult, a bent ülő 44 éves édesanya és a hátul, gyerekülésen utazó kisfia is beszorultak a roncsokba. A hátborzongató hangokra többen is az utcára futottak, közülük páran azonnal kiszabadították anyát és fiát. Az öt év körüli gyermek azonban olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen újra kellett éleszteni. 

 

Ebben az autóban utazott Sallai Nóra és kisfia

Forrás: TV2

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kiszabadították a sérülteket

Az esetet többen is látták, köztük egy, a közelben élő testnevelés tanárnő és a férje, akik elsőként rohantak oda a balesethez. Ők szabadították ki a roncsból a súlyosan sérült, ájult kisfiút és az ugyan eszméleténél lévő, de szintén súlyosan sérült anyát.

Egy tanárnő kezdte meg az újraélesztést

Az újraélesztést a hős tanárnő és férje azonnal meg is kezdték: telefonos irányítással felváltva folytatták a szívmasszázst. A mentők is hamarosan a helyszínre értek, akik emelt szinten folytatták az életmentést: hála a házaspár gyors reakciójának és a mentősök harcának, a kisfiút végül válságos, de stabil állapotban szállították kórházba. 

A TV2 sztárja szenvedett balesetet

Nagyszülőknél volt látogatóban az autót vezető Sallai Nóra és ötéves kisfia.Mindketten még mindig válságos állapotban vannak, az orvosok az életükért küzdenek. Bogdányi Titanilla egy megrendítő Instagram-sztoriban kérte a követőit arra, hogy imádkozzanak egy szeretett barátjáért és annak kisfiáért. 

Életet menthet a véradás

Hétfő este pedig Csonka András, közösségi oldalán tett közé egy felhívást: “Sajnálattal értesítünk Benneteket, hogy Sallai Nóra színésznőt súlyos autóbaleset érte, állapota válságos, és sürgős véradási segítségre van szüksége.Kérjük, hogy aki teheti, vegyen részt irányított véradásban, és segítsen Nórának. A leggyorsabb lehetőség erre a mai napon adódik a Duna Plázában, ahol 18 óráig van lehetőség vért adni: Duna Plaza, XIII. kerület, Bp., I. emelet, a Posta mellett”. 

Ezeket az adatokat kell megadni

“Továbbá, október 2-án, szerdán a Westend Bevásárlóközpontban (a Hervis mellett) 12-18 óra között is lehetőség van véradásra. Amennyiben ez az időpont nem megfelelő, október 3-án ismét várják az önkéntes véradókat a Duna Plázában a Posta mellett. Az irányított véradás során az alábbi adatokat kell megadni: Kéméndi Sallai Nóra részére TAJ-szám:  086 162 010 A véradás Nóra számára életmentő lehet, ezért hálásan köszönjük mindenki segítségét és támogatását vércsoporttól függetlenül” – írta a színész közösségi oldalán. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Sallai Nóra – Forrás: TV2