Amint azt a Kékvillogó is megírta a Mol nem szállít üzemanyagot a kisbenzinkutakak a jövő héttől, emiatt a Független Benzinkutasok Szövetsége levélben fordult a Mol vezérhez, valamint Orbán Viktorhoz, most pedig egy független benzinkutas sokkoló posztja robbantotta fel az internetet.

1 literes korlát

Egy független töltőállomás, a siklósi AVIA Benzinkút közösségi oldalán ezzel a szöveggel jelent meg egy bejegyzés: „A MOL Nyrt. kereskedelmi korlátozása miatt a hatósági áras üzemanyagok kiszolgálását kénytelenek vagyunk korlátozni. Hatósági áras 95 benzinből és B7 gázolajból 1 rendszámra 1 napra a kiadható maximum mennyiséget 1 literre korlátozzuk.” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Figyelemfelkeltésnek szánták

A hvg.hu megkereste a benzinkutat, amelynek tulajdonosa és üzemeltetője, Sebők Róbert azt mondta, a posztot figyelemfelhívásnak szánták. Szeretnék, hogy a vásárlók megértsék: ez az egy liter is több annál, amit ők kapnak hatósági áron, a Mol ugyanis már nem szállít nekik.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Kényszerű lépés

Fotó: AVIA Benzinkút Siklós

Igyekeznek biztosítani az üzemanyagot

Azt is hozzátette, hogy a kútjukon jelenleg 20 liter ársapkás üzemanyagot lehet tankolni. A kúttulajdonos továbbá elmondta, a törvényi kötelezettségüknek eleget tesznek, tehát nyitva tartanak és a szabályokban meghatározott mennyiségű hatósági áras üzemanyagot értékesítik, amíg tudják. Attól tart azonban, hogy egy idő után már a piaci áras üzemanyag sem lesz elérhető.

Levél Hernádi Zsoltnak

Ahogy azt portálunk is megírta levélben fordult a Mol elnökéhez, Hernádi Zsolthoz, valamint Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Független Benzinkutakt Szövetsége (FBSZ) azt követően, hogy kiderült, a Mol a jövő héttől nem szállít benzint és gázolajat a kis, családi benzinkutaknak.

Több száz kút zárhat be

Egri Gábor, az FBSZ elnöke azt mondja, így országszerte 400 kutat fenyeget a bezárás veszélye, emiatt a szekszervezet úgy hiszi, az üzemanyag-ellátás bedől.

Megdöbbentek

“Megdöbbenéssel fogadtuk tegnapi körlevelüket, ami szerint a MOL  megszünteti többszáz kisbenzinkút ellátását. Ismerjük a hatósági ár hatásait, hiszen fő elszenvedői vagyunk, és nyilván  mi is azt szeretnénk, ha eltörlésre kerülne. Addig azonban, amíg hatályban van,  ezzel kell élnünk, nekünk is, de a MOL-nak is.” – olvashatóa Hernádi Zsoltnak címzett levélben, ami így folytatódik:

A vidék kerülhet nagy bajba

“Nem fogadható el, hogy egy nyilvánvalóan stratégiai vállalat  ellátásbiztonságra hivatkozva szünteti meg többszáz partnere (még ha  kényszerből is) ellátását, egyben sok vidéki körzet teljes ellátásbiztonságát is felrúgva. Nem a kényszerű partnerek megélhetése a tét, hanem az ország ellátása.  Nem a nagyvárosok számtalan benzinkútjának ellátása a tét, hanem a vidéki lakosság, a gazdálkodók ellátása”

Oldják meg

“Szeretnénk emlékeztetni, hogy az Önök nevében megszólaló Ratatics Úr  több ízben is kifejtette nyilvánosan, és zárt tárgyalásokon is, hogy a MOL képes  a magyar igények szerinti mennyiség biztosítására, gondot csak a logisztika  okoz. Ezt a gondot a most kisemmizett partnereik megoldották, kérjük, most  Önök is oldják meg, amit vállaltak, mert ez a vállalás volt az ársapka  szabályozás bevezethetőségének egyik alappillére. Ne hátráljanak ki ebből! “

Elfogadhatatlan intézkedés

“Kérjük, azonnal bírálja felül ezt a teljes mértékben elfogadhatatlan  intézkedést, hiszen Önök felelősek az ellátásért, az Önök felelőssége a  karbantartás időben történő elvégzése is, a stratégiai készletek visszatöltése is, és  ebből következően az Önök felelőssége az is, amibe a vidéki lakosságot és  vállalkozásokat kényszerítik, ha nem teljesítik, amit vállaltak. Tudjuk, hogy az Önök álláspontja szerint csak szerződéskötési  kötelezettségük van velünk szemben, ellátási kötelezettségüket tagadják,  azonban szeretnénk emlékeztetni, hogy a szerződés fogalma mást jelent, mint  ahogy ahhoz sem férhet kétség, milyen szándék vezette a jogalkotókat.”

Az Orbán Viktornak címzett levél pedig így szól

2022. november 17-én délután a MOL Nyrt körlevélben értesítette többszáz partnerét,  hogy számukra a továbbiakban nem tud üzemanyagot biztosítani. Az intézkedés indokai négy  pontban foglalta össze:  1. A hatósági ár hatásai  2. A stratégiai készletek visszapótlása  3. A Barátság kőolajvezetéket ért incidens  4. Karbantartási munkálatok a Dunai Finomítóban  

Kilátástalan helyzet

“Tudomásul vesszük, és megértjük, hogy ezek objektív okok, és azok közé az előre  nehezen kiszámítható hatások közé tartoznak, amelyek veszélyére éppen Ön hívta fel  figyelmünket az Országgyűlésben 2021. okt 25-én. Ettől függetlenül az intézkedés 258 magyar, többnyire családi kisvállalkozás érint, és mintegy 400 benzinkutat, Magyarország benzinkútjainak 20%-át hozza kilátástalan  helyzetbe. “

Családok ezreiről van szó

“Tudjuk, és megértjük, hogy a Kormánynak nincs hatásköre egy magánvállalat  intézkedésére, azonban az ország ellátásának biztosítása, magyar családi vállalkozások, és az  alkalmazottak családjainak megélhetése nem válhat egy magánvállalat érdekei játékszerévé,  magyar családok ezreinek megélhetését veszi el egy hatalmas nyereséget elérő részvénytársaság, törvényi ellátási kötelezettségét semmibe véve. “

Súlyos gondot okoz

“Ebben a helyzetben azonban súlyos gondot okoz a 2021. évi CXXX tv. a  veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről 43.§ (3) bekezdése, ami az  ellátásból kimaradó benzinkutakat üzemszünet hirdetésére, azaz bezárásra kényszerít. Kérjük, és javasoljuk ezt a rendelkezést felfüggeszteni, hiszen az ország ellátásának  biztonságát nagymértékben javítaná, hogy az egyik üzemanyagtípusból kifogyó benzinkút  legalább a másik fajtákat tovább kiadhatná. Ehhez kormányzati intézkedésre lenne szükség. “

A tartalékok felszabadítása

“Javasoljuk továbbá a stratégiai tartalékok felszabadítását, amennyiben a MOL  üzemanyagellátása folyamatosan akadozik, hogy kútjaink a vidéki lakosság ellátását  biztosítani tudják. Szeretnénk kérni Miniszterelnök Urat, hogy segítse a kisbenzinkutak túlélését azzal is,  hogy a korábban hozott segítő intézkedések végrehajtását gyorsítsa fel, illetve hatályukat a  IV. negyedévre hosszabbítsa meg, mert a III. negyedévre vonatkozó kifizetések jelentős része  máig nem történt meg, a IV. negyedévre pedig csak ígéretek hangzottak el.” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Kiemelt kép: Illusztráció