A Kecskeméti Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett zsarolás kísérlete miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a börtönből frissen szabadulva azzal fenyegette volt feleségét, hogy ha nem fizet neki, nemcsak őt, de a közös kisgyermekeiket is megveri.

Megromlott kapcsolat

A vádirat szerint a kecskeméti férfi és a sértett korábban házastársak voltak. Kapcsolatuk megromlását követően a bíróság a bontóperben a két kiskorú gyermeküket az anyánál helyezte el. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Pénzt követelt volt feleségétől

Miután a férfi 2022 júniusában szabadult a börtönből, telefonon és a nő akarata ellenére személyesen is felvette a kapcsolatot a volt feleségével. A hívások során, valamint az üzenetekben a vádlott különböző összegeket követelt az asszonytól. 

 

Nőtt a tét

Először 500 ezer forintra, másnap pedig már 32 millió forintra tartott igényt, megfenyegetve a sértettet, ha nem fizet, elveszíti, ami „számára a legfontosabb”. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megjelent a nő munkahelyén

A férfi ennek kapcsán kilátásba helyezte a kiskorú gyermekeik bántalmazását is. Azért, hogy követelésének nagyobb nyomatékot adjon, a vádlott – a vele szemben időközben elrendelt távoltartás ellenére ‒ 2022 júliusában a késő esti órákban megjelent a nő munkahelyén. 

Megijedt a fenyegetéstől

A sértett a volt férje fenyegetéseitől megrettent, a követelt összegek átadását azonban megtagadta.

Rács mögé juttatnák

Az ügyészség a férfit súlyos fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettének kísérletével vádolja, és ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság hoz döntést.

Nem csillapodnak a kedélyek

A Kékvillogó.hu írt arról, hogy továbbra sem csillapodnak a kedélyek abban a budai társasházban, ahol egy idős nőtől lakást bérlő család zavarja folyamatosan a ház 60 másik lakójának nyugalmát. Bár a nagymamájától egy vitatható körülmények között aláíratott bérleti szerződés révén a lakást elfoglaló unoka és párja azt állítják, megvették a lakást, a tulajdoni lapok ezt nem támasztják alá. 

Nem akarnak elmenni

Az eredeti bérleti szerződés már lejárt, de a fiatal pár és az illegálisan a lakásban tartózkodó 4-8 rokon nem akar elköltözni. A szomszédok elmondása szerint fenyegetőznek, kiabálnak és azt mondják: mindenki megbánja, aki ujjat húz velük.

Nyílt fenyegetések

 „Csak annyi változott, hogy egy kicsit mintha megszeppentek volna a nemkívánatos szomszédok, de hamar túltették magukat a dolgon, mert a hétvége már a nyílt fenyegetésekről szólt. Tartunk attól, hogy ezeket a fenyegetéseket be is váltják. Az illetőnek légpuskája is lehet, mert szétlőtte az erkélyről az egyik kéményt, gondolom, ezzel demonstrálva, hogy komoly ellenállásra számíthat, aki őket innen ki akarná tenni – mondta egy lakó. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció