A Gyöngyösi Rendőrkapitányság egyenruhásai a napokban egy helyi házibuliba kaptak „meghívást” a mentőszolgálat munkatársaitól.

Rosszul lett egy fiatal nő

Kiderült ugyanis, hogy oda egy rosszul lett, fiatal nőhöz hívtak mentőt, aki az elfogyasztott kábítószer hatása miatt szorult orvosi ellátásra – írta a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Együtt sütiztek

A rendezvényen résztvevő további öt, huszonéves fiatal elmondta, hogy a közösen elkészített süteménybe marihuánát kevertek, majd azt együtt elfogyasztották. Ezt követően lett társuk rosszul.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Pozitív tesztek egymás után

A rendőrök az ott lévőkkel szemben kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak, amely mindegyikük esetében pozitív értéket jelzett.

Csak később tudták őket kihallgatni

Kábítószer birtoklásának vétség elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás, azonban a társaság tagjainak kihallgatására – erősen zavart állapotuk miatt – csak később kerítettek sort.

Meglepő felfedezés

A Kékvillogó.hu írt arról a közelmúltban, hogy méretlen áramvételezés gyanúja miatt szálltak ki az áramszolgáltató munkatársai egy ingatlanhoz, ahol kannabisz termesztésére alkalmas eszközöket és számos élő növényt találtak.

Ültetvényt alakított ki otthonában

Egy férfi marihuánaültetvényt alakított ki ingatlanában, ezért kábítószer birtoklásának bűntette miatt a Monori Rendőrkapitányság eljárást indított az ügyben, az ügyészség pedig a legsúlyosabb kényszerintézkedést indítványozta a férfival szemben. 

Az áramszolgáltató tett feljelentést

A nyomozás feltárta, hogy 2022-től kezdődően a gyanúsított egy ingatlanban kannabisz termesztésére alkalmas rendszert alakított ki. Az áramszolgáltató munkatársai idén januárban mentek be az ingatlanba, ahol észlelték a kábítószer termesztéséhez szükséges eszközöket, ezért értesítették a rendőrséget.

Érdemes volt kimenni

A hatóság emberei még aznap átvizsgálták a lakásrészt, ahol 28 tő élő növényt, négy gyökeres és 204 elszáradt szárcsonkot találtak és foglaltak le.

Letartóztatták

Tekintettel arra, hogy a gyanúsított vevőkörének, esetleges bűntársainak feltérképezése még folyamatban van, szabadlábon hagyása esetén az ügyben érintettek befolyásolásával a bizonyítást megnehezítheti, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció