1995 januárjában vették őrizetbe négy lány meggyilkolása miatt Balogh Lajost, azóta magánzárkában tölti életfogytiglani büntetését. Nem tartja reálisnak, hogy valaha kiszabaduljon.

Így történt a tragédia

A százhalombattai rém először sógornőjével végzett 1994. május 4-én, amiért a mindössze 16 éves lány szerinte nem bánt elég tisztelettel a családjával. Elfogása után a gyilkosságról így nyilatkozott: „Amikor elkezdtem magát a cselekményt, talán jobban féltem, mint maga az áldozat. Szinte remegtem, de mire végeztem, addigra már rendesen élveztem, szinte annyira, hogy abban a pillanatban, amikor meghalt, sajnáltam. Nem őt sajnáltam, hanem azt, hogy már vége.” A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fiatal lányokat gyilkolt

Ugyanennek az évnek a nyarán egy 13 éves diáklányt gyilkolt meg sógornőjének holtteste közelében, majd következő év januárjában a százhalombattai kiserdőben két arra futó lánnyal végzett öccsének és egy barátjának a társaságában. A 29 éve magánzárkában élő férfi állítása szerint a négy lány meggyilkolását már megbánta, azonban azt soha nem fogja, mikor megölte az édesapját.

 

Emlékek

„Amikor indultunk kifelé a feleségem felöltöztette a lányomat, aki odatotyogott apám elé és két kezét széttárva csücsörített apám felé, hogy Timi ad neked puszit. Apám fölemelte hóna alatt, beleköpött az arcába és azt mondta, hogy vidd innen ezt a patkányt. A lányom elkezdett sivalkodni. A feleségem még bent volt a gyerekszobában és öltözött” – idézte fel.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Így kezelte a helyzetet

„Én kivettem apám kezéből a gyereket szépen megnyugtattam, letöröltem az arcát. Kijött a feleségem, kérdezte, hogy mi történt, mondtam, hogy semmi gond, majd én megoldom. Kezébe adtam a gyereket, és mindenkit udvariasan magam elé engedtem.”

1990-ben történt

Majd, amikor mindenki kiment, bezártam az ajtót, beletörtem az ajtóba a kulcsot és kinyírtam apámat” – így emlékezett vissza a korábban szobafestőként dolgozó elítélt az 1990-ben történt gyilkosságra.

Magánzárkában él

Az azóta eltelt évtizedekben Balogh már teljesen elszakadt a társadalomtól, és megszokta a magánzárkát. „29 éve magánzárkában élek, de már nem érzem magamat magányosnak. Nincsenek szocializációs vagy kommunikációs problémáim. Nem vagyok agresszív, senkivel sem kötekszem, de zárkatársat már nem tudnék elviselni.” – nyilatkozta a férfi a Borsnak.

Rátámadt a társára

A magánzárkára tettei súlyosságán túl azért is volt szükség, mert elfogása után Balogh Lajos egy zárkatársára támadt, akit úgy megkínzott, hogy a férfit csak műtét menthette meg a haláltól.

Jó embernek tartotta magát

A százhalombattai rém arról is mesélt az interjúban, hogy alapvetően mindig is jó embernek tartotta magát, aki időnként rossz dolgokat tesz – ennek ellenére már sajnálja a gyilkosságokat.

Sajnálja

„Ha valaha módom lenne személyesen beszélni a gyászolókkal, elmondanám, hogy rettenetesen sajnálom, amit tettem. Ha már visszacsinálni semmit sem tudok, törekszem rá, hogy valamilyen módon megkönnyítsem az életüket” – mondta.

Ne tudja csillapítani a fájdalmat

„Hozzáteszem, hogy nagyon ostobán hangzik a kártalanítás szó, hiszen, akinek megöltem a gyermekét, annak a fájdalmát semmi sem csillapíthatja” – zárta az interjút. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció