Hálapénz elfogadása miatt fogtak el két főorvost Szabolcsban, a betegek, akik a térítésmentes állami egészségügyi ellátást készpénzzel honorálták az orvosoknak szintén gyanúsítottak az ügyben.

Két főorvos fogadott el hálapénzt

A Nemzeti Védelmi Szolgálat nyomozáskezdeményezése és közreműködése nyomán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztálya vesztegetés elfogadása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy Szabolcs vármegyei kórház két főorvosa ellen. A nyomozók az orvosokat kórházi rendelőikben vonták intézkedés alá, onnan előállították őket a rendőr-főkapitányságra 2023. június 12-én. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Rendszeres jövedelemre tettek szert

A megalapozott gyanú szerint a 71 éves és a 46 éves orvosok betegeiktől hálapénzt fogadtak el a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért, miközben állami egészségügyi jogviszonyban jártak el. A jogszabály által tiltott pénzügyi juttatások elfogadásával a két orvos rendszeres jövedelemre tett szert.

 

10-20 ezer forint

A nyomozás eddigi adatai szerint az idősebb orvos tizennyolc, míg fiatalabb kollégája nyolc alkalommal fogadott el betegeitől készpénzt a térítésmentes állami egészségügyi szolgáltatásért. Az orvosoknak átadott hálapénz mértéke alkalmanként tíz- vagy húszezer forint volt. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Vesztegetés

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya a két főorvost üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatta. Az ügyben a vesztegető oldalon álló betegeket vesztegetés bűntettének megalapozott gyanújával hallgatták ki a nyomozók.

Őrizetbe vették

A 46 éves orvost a rendőrség őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatása indítványozására, míg a 71 éves orvos esetében a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelése egészségügyi okokból nem volt lehetséges, így ő a büntetőeljárás alatt szabadlábon védekezhet.

Felderítés

A nyomozás a teljes körű felderítéssel folytatódik így várható, hogy a vesztegető oldalon állók létszáma bővülni fog, és ezzel arányosan az orvosok által elkövetett vesztegetés elfogadásának rendbelisége is. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Videón a razzia:

Ez is érdekelhet:

Rajtuk ütött a hálapénzkommandó: két budapesti orvos kezén kattant a bilincs – videón az elfogás

Kiemelt kép: police.hu videorészlet