Egy 34 éves fiatalember követte el a szörnytettet. Egy közleményből kiderül, hol tart most az ügy és mikor döntenek a gyilkos sorsa felől.

Vasárnap történt a gyilkosság

Ahogyan azt korábban megírtuk, egy 34 éves bujáki férfi a vele egy korú ismerősét vasárnap megölte. A Pásztói Rendőrkapitányság két nappal később indított körözési eljárást. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Így követte el a férfi a borzalmas cselekedetet

A bujáki fiatalember előbb egy éles tárggyal sértette meg áldozatát, ezt követően egy ásóval fejen is ütötte. A megtámadott férfi a helyszínen elhunyt. Ezt követően gyilkosa elásta a holttestét egy erdős részen.

A rendőrség fotója a helyszínről

Zajlik a nyomozás

Az ügyészség friss közleménye szerint a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást. A gyilkosság miatt legalább 5 éves börtönbüntetésre számíthat a fiatalember, de akár 15 évig is a rácsok mögött maradhat.


Érdemes tudnod

A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!


 

A helyszínen készült kép

Beismerte tettét

A 34 éves férfi nem tagadta, hogy mit tett, beismerő vallomást tett a kihallgatás során. Annak érdekében, hogy ne szökjön el, és ne nehezítse a bizonyítási eljárást, indítványozták a letartóztatását.

Ezek is érdekelhetnek!

Ekkor döntenek a sorsa felől

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája a közlemény szerint a 2023. április 28-án pénteken 10 órakor kezdődő ülésen fog döntést hozni.

Angyalföldön is volt egy gyilkosság a múlt héten

Csütörtökön egy társasházban oltották ki egy ember életét valamivel este kilenc óra előtt. A gyilkost még aznap elfogták a rendőrök. Az a gyilkosság a 13. kerületben található Danubius utca egyik társasházában történt.

Nem lehetett megmenteni az áldozat életét

Egy éles tárggyal sebezték meg a férfit. Bár a mentők hamar a helyszínre siettek, és megpróbálták újraéleszteni, nem jártak sikerrel. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: archív