Páncélszekrények, széfek feltörésében utazott az a bűnbanda, amelynek tagjait hét különböző Pest megyei településen és Budapesten egyszerre kapta el a Terrorelhárítási Központ. A banda tagjai, ha nem tudták feltörni a széfet magukkal vitték, közben kiderült kábítószerrel pörgették fel magukat a bűncselekmények előtt.

Esélyt sem adtak a zsaruk

Egy időben hét különböző fővárosi és Pest megyei helyszínen, esélyt sem adva a menekülésre szeptember 30-án hajnalban ütöttek rajta a bűnözőkön.

Terepjáróval mentek rabolni

A páncélszekrényekre utazó csapat terepjárókkal érkezett a kiszemelt üzemhez, bolthoz, áruházhoz. Míg egyikük a kocsiban várakozott, társai az ajtók, rácsok feszítésével bejutottak az irodahelyiségekbe.

Masszív trezor

Általában fúrókkal, vágókkal nekiestek a széfnek, ha nem sikerült kinyitni, felpakolták a terepjáróra és elvitték. Az egyik élelmiszer-üzletlánc két boltját is meglátogatták. Dunaharasztiból mindössze 123.300 forintot tudtak elvinni, mert nem boldogultak a 17 milliót rejtő masszív trezorral.

Isaszegről 12 milliót vittek el

Egy isaszegi helyszínről azonban sikerült egy 12 millió forintot tartalmazó páncélszekrénnyel elmenekülniük.

Féltucat betörés

A gyanúsítottak a hozzájuk köthető több mint féltucat betörés alkalmával 16 millió forintot meghaladó pénzt zsákmányoltak.

<

A valkói autószerelő

A betörők utáni felderítői munka közben a zsaruk arról kaptak infót, hogy az elkövetők a balhék előtt szívesen vásárolnak egy valkói autószerelő műhelyben kábítószert. Vélhetően azzal pörgették fel magukat az akciókra.

<

Motorkerékpár ülése

Egy rendőri egység megszállta az autószerelő műhelyt, a 36 éves árust elfogták, egy ott tárolt motorkerékpár ülés alatti rekeszébe rejtett ételhordóban fél kiló kábítószergyanús port találtak.

<

Hét betörés

A banda aktív tagjai közül a 45 éves B. Sándor, a 30 éves M. Gyula, valamint a 39 éves N. Gyula terhére a nyomozás jelenlegi állása szerint hét betörés róható, negyedik társukat, a 42 éves R. Károlyt jelenleg egy bűncselekménnyel gyanúsítják.

<

Nagy összehangolt akció volt

Az összehangolt akció előkészítésében rengeteg rendőr vett részt. Ott voltak a Pest megyei, a Bács-Kiskun megyei és a BRFK-s rendőrök, TEK-esek és az ügyészség emberei. Hét embert előállítottak, közülük ötöt a betörésekkel összefüggésben gyanúsítottként kihallgattak.

Kiemelt kép: részlet a rendőrség videójából