Tagadta bűnösségét a Hableánnyal ütköző szállodahajót követő Viking Idun szállodahajó 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával megvádolt ukrán kapitánya a Pesti Központi Kerületi Bíróságon tartott előkészítő ülésen.

Nem segített

A vád szerint a terhelt 2019. május 29-én a Viking Sigyn hajó kapitányával történő rádióforgalmazás után tudta, hogy baleset történt, mégsem kezdte meg a Hableányról vízbe került, közvetlen életveszélyben lévő, segítségnyújtásra szoruló sértettek kimentését. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Tagadta a bűnösségét

A vádlott nem ismerte be a bűnösségét, a tárgyaláshoz való jogáról sem mondott le. Az ügyészi és védői bizonyítási indítványok, valamint a sértetti jogi képviselő észrevételeinek rögzítése után a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. A büntetőper október 16-án folytatódik a vádlott távmeghallgatásával – közölte a törvényszék.

 

Ezzel vádolják

Az ukrán férfit 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával vádolják, az ügyészség pedig azt kérte, az ország területén tiltsák el 5 évre a hajóvezetéstől és ítéljék 1 év 8 hónap felfüggesztett fogházbüntetésre – írja a Blikk.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem kap munkát

Nem én vagyok a bűnös, de már három éve meg vagyok fosztva a munkalehetőségtől, elvesztettem az állásom és az egészségem is megrokkant egy olyan ügy miatt, amit nem én követtem el – szögezte le a férfi, akinek a szavait egy orosz tolmács fordította.

Nem működött a kamera

A férfi 16 oldalas vallomást nyújtott be négy napja az ügyvédein keresztül, amit a következő tárgyalásra le fognak fordítani. A védekezése azon alapul, hogy nem működött a kamerarendszer a hajón lévő kormányosfülkében, ezért nem láthatta, hogy mi történt. A szemből érkező hajók pedig állítása szerint neki semmilyen módon nem jelezték a történteket.

Háborús fronton él

A férfi egyébként az ukrán Izmajil városában él, ahol jelenleg is harcok folynak. Elmondta, nagyon gyakran van a környékükön légiriadó és áramszünet, amikor nincs internet sem. A napokban például egy gyárat is bombáztak a közelükben.

Így folytatódik az ügy

A tárgyalás a vallomásának ismertetésével és tanúk, szakértők meghallgatásával és a kamerafelvételek megtekintésével fog folytatódni. A hét koreai túlélőből ötöt képviselő ügyvédi iroda szeretné, ha a túlélőket is meghallgatnák a bíróságon.

Sikoltoztak a turisták

A BudaPestkörnyéke.hu 2021 tavaszán írt arról, hogy az ügy egyik tárgyalásán bemutatták a 2019. május 29-én készült videókat, ezeket turisták készítették a Viking fedélzetén. A sötét képeken épp csak ki lehet venni, ahogy a Hableány orra befordul a hatalmas szállodahajó elé, és máris elkezdődik a horrorfilmbe illő sikoltozás: az utasok angolul kiabálják mindenfelől, „Istenem, itt egy hajó, jaj, istenem, egy hajó!”.

29-en haltak meg

A tragédiát azonban már semmi nem akadályozhatta meg, a Hableány hét másodperc alatt hullámsírba vitte az utasait: 27 koreai turistát, és a két fős magyar személyzetet. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Hableány