Meghalt egy négygyermekes édesanya, aki évek óta daganatos betegséggel küzdött. Andreánál 2024-ben fedezték fel az emlődaganatot, akkor már három áttéte volt. A családanya azóta küldött az életéért. Férje egy idő után már nem tudott dolgozni, feleségét ápolta. A családnak elfogytak a tartalékai, most pedig a gyásszal is meg kell küzdeniük. Gyűjtést szerveztek a megsegítésükre. 

Kritikus lett az állapota

Szerdán, az RTL Fókusz című műsorában mutattak be a családot. Andrea akkor már olyan rossz állapotban volt, hogy nyilatkozni sem tudott. Ezután lett rosszul, kórházba vitték. Állapota kritikussá vált, szombaton mindenkit arra kértek, imádkozzanak érte.

A kórházban meghalt 

Férje a szerdai interjúban elmondta, az orvos semmi jóval nem bíztatta őket, annyit tudnak tenni, míg lehet, a legtöbb időt Andreával töltik. Vasárnap Attila reggelit vitt feleségének, ekkor közölték vele, hogy Andrea meghalt. 

Egy alapítvány karolta fel a családot 

“Nincsenek igazán szavak arra, amit most érzünk. Egy édesanya elvesztése felfoghatatlan fájdalom, különösen akkor, amikor négy kiskorú gyermek marad utána. Szeretnénk szívből megköszönni mindenkinek az elmúlt napokban elmondott imákat, a szeretetet, az aggódást és minden egyes támogatást, amellyel Andrea családja mellett álltatok” – írta a Tündérkör Alapítvány. 

A Kékvillogó.hu hírportált milliók olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index, Origo vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdess nálunk te is!

A gyerekek jövőjéért fogtak össze 

“Andrea és Attila családjának pedig szeretnénk üzenni, nem vagytok egyedül! A Tündérkör Alapítvány a végsőkig mellettetek fog állni. Amíg csak lehet, fogjuk a kezeteket, és nem engedjük el. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy az édesapa a négy kiskorú gyermekét biztonságban, szeretetben és a lehető legjobb körülmények között fel tudja nevelni. Most egy édesanya emlékét gyászoljuk, de közben négy gyermek jövőjéért is össze kell fognunk” – írták a segítők. 

Jótékonysági estet rendeznek 

Október 31-én jótékonysági estet rendeznek Tégláson, a mozi területén. A rendezvény teljes bevételét, Andrea családjának ajánljuk fel, hogy ezzel is segítsük őket ebben a mérhetetlenül nehéz időszakban. “Most különösen nagy szükség van arra, hogy ne engedjük el egymás kezét. Fogjunk össze a négy gyermekért, az édesapáért és Andrea emlékéért!  Az anyagi segítségeket továbbra is várjuk, hogy a félárván maradt négy kiskorú gyermeknek a jövője ezáltal biztosítva legyen!  A támogatás közvetlenül az édesapa bankszámlájára utalható”.

Így tudsz segíteni

Fontos, a számlaszám nem a Tündérkör Alapítvány számlaszáma, hanem közvetlenül az édesapa saját bankszámlaszámlája. Bármi amire szüksége van a családnak és tárgyi adomány, azt szervezetünk biztosítja számukra.  ERSTE Bank 11600006-00000000-36974362 IBAN: HU50 11600006-00000000-36974362 SWIFT: GIBAHUHB Közlemény: adomány Kiss Attila, az apuka.  Revolut: attilahi1g 

Kiemelt kép: Kiss Attila, a gyászoló édesapa – Forrás: RTL