Lelőtte barátnőjét, majd magával is végzett egy fiatal férfi Szegeden. A férfi és a nő holttestét találták meg szombat hajnalban egy Dankó Pista utcai társasház egyik lakásában. A rendőrök azért mentek a helyszínre, mert a férfit napok óta nem érték el a rokonai.

Két holttestet találtak

A Kékvillogó.hu számolt be arról szombat reggel, hogy a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2023. május 13-án hajnalban egy szegedi lakásban két holttestet találtak. Idegenkezűség gyanúja felmerült, a nyomozók vizsgálják az eset körülményeit. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Dolgoznak a helyszínelők

A saroképület egyik utcafrontját kordonnal vették körül a rendőrök. A lakásnál fehér kezeslábasba öltözött helyszínelők dolgoznak kora reggel óta. A szomszédok szerint a lakást egy külföldi, Távol-Keletről származó, harmincas éveiben járó nő bérelte, akinek egy hasonló korú magyar barátja volt.

 

Nem keresnek elkövetőt

A tragédia az egyik földszinti lakásban történt. Egy ott élő férfi vélhetően először meggyilkolta thai származású barátnőjét, majd saját magával is végzett. A Bors úgy tudja, hogy az ázsiai nő nemrégiben bérelte ki a lakást, és magyar származású barátja pedig ugyan nem nála élt, de gyakran volt ott.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Beteges féltékenység

A helyieknek fogalmuk sincs, mi történhetett az ajtók mögött, a környéken többen azt suttogják, hogy a férfi féltékeny volt a barátnőjére, méghozzá betegesen. 

A szomszédok nem hallottak semmit

„Jól vagy átlagosan szituált pár voltak, így arra gyanakszunk, hogy nem anyagi vita állt közéjük, hanem a férfi féltékeny lehetett. Amikor mi láttuk, akkor sosem volt agresszív vagy hangos, a lakásuk felől sem jött semmilyen balhézás vagy hangosabb vita, pedig, ha a földszinten ilyen van, azt szoktuk hallani” – nyilatkozta a lapnak egy helybéli asszony.

Kedves, udvarias pár volt

„Csak látásból ismertük őket, nemrégiben jöttek ide. De mind a nő, mind pedig a férfi kedves és udvarias volt. Semmi gond nem volt velük, kimondottan csendesek voltak” – tette hozzá a nő.

Lelőtte a nőt

Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a férfi pontosan hogyan végzett barátnőjével. A Tények információi szerint a férfi lelőtte a nőt, majd magával is végzett, így valóságos mészárszék fogadta a zsarukat a lakásban.

Napok óta nem érték el a férfit

A Tv2 információi szerint a rendőrök azért hajnalban érkeztek a helyszínre, mert a férfit a rokonai már két napja nem érték el, ezért jobbnak látták értesíteni a hatóságot. Ekkor találták meg bent a valószínűleg már régóta ott heverő testeket. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció