A bajbajutott utasok segítség nélkül nem tudtak volna biztonságosan a partra jutni, homokpadra futott vitorlást mentettek a balatoni vízirendőrök.

Szorult helyzet

A rendőrség ügyeletére a szorult helyzetbe került vitorlás utasai 2021. szeptember 18-án, este 21 óra körül tettek bejelentést. A vízirendőrök a Fonyód előtti vízterületen rekedt hajó mentését elvégezték, négy utasát pedig biztonságba helyezték. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Erre hívják fel a figyelmet

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!

 

Pár hete SUP-osokat mentettek meg

Amint azt a Kékvillogó is megírta az egyenruhások 2021. augusztus 24-én, az I. fokú viharjelzés ideje alatt több esetben is bajba jutott SUP-osokat segítettek biztonságosan partra jutni.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Több esetben is szükség volt segítségre

Aznap először az Örvényes előtti vízterületről érkezett segélykérés arról, hogy három személy a parttól csaknem kétezer méterre egy gumicsónakkal és két SUP deszkával vesztegel magatehetetlenül. Nem sokkal később pedig Balatonfüred előtt sodródott egy férfi szintén SUP deszkával a nyílt víz felé. Az egyenruhások mindkét esetben biztonságosan partra juttatták a szorult helyzetbe kerülteket. 

Augusztus elején is kellett a segítség

Szintén a Kékvillogó írta meg, hogy a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2021. július 30. és augusztus 1. között kilenc esetben, összesen huszonegy személynek segítettek partra jutni.

Júniusban egy férfi és egy nő rekedt kishajóal a Balaton közepén

A Kékvillogó portál számolt be róla, hogy egy bajba jutott pároson segítettek a siófoki vízirendőrök. A bajba jutott férfi és nő elmondták, hogy elektromos hajójuk akkumulátora lemerült, és önerőből pedig nem tudnak biztonságosan kikötni.

Segítséget kértek

A siófoki vízirendőrök 2021. június 5-én 15 óra 40 perckor az Balatonlelle előtti vízterületen járőrözve észlelték, hogy egy kishajóból a segítségüket kérik.

Épségben kivontatták őket

Az egyenruhások a 49 éves pécsi nőt, és a 42 éves budapesti férfit a kishajóval együtt épségben a balatonlellei kikötőbe vontatták, írta meg akkor a police.hu.

Április közepén egy bajba jutott horgászon segítettek

Mint ahogyan azt a Kékvillogó is megírta a balatonfüredi vízirendőrök 2021. április 24-én 15 órakor az Alsóörs-Paloznak előtti vízterületen járőrözve észlelték, hogy egy csónakból valaki a segítségüket kéri. A bajba jutott férfi elmondta, hogy járművének elektromos motorja elromlott, önerőből pedig már nem tud biztonságosan a partra evezni.

Épsgben kihozták

Az egyenruhások a 66 éves alsóörsi lakost a csónakkal együtt épségben a csopaki horgászkikötőbe vontatták. 

Pár hónapja a Dunába esett egy férfi, rajta már nem lehetett segíteni

Szintén a KékVillogó.hu is megírta a Ráckevei-Soroksári Duna mellékág 28-as folyamkilóméterénél 2021. április 10-én 15 óra 45 perc körül ismeretlen okból egy kisgéphajó vezetője és utasa is a vízbe esett. A két férfit horgászok segítették partra, de az utason már nem lehetett segíteni; a 65 éves férfi életét vesztette. 

A másik férfit őrizetbe vették

A rendőrök a vízijármű vezetőjével szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív lett, ezért a 30 éves férfival szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság – őrizetbe vétele mellett – halált okozó vízijárművezetés ittas állapotban bűntett gyanúja miatt indított eljárást.

Novemberben Vácnál halt meg egy férfi

Lapunk arról is beszámolt, hogy a Dunába esett és meghalt egy férfi Vácnál még tavaly novemberben. A pecás egy társával együtt horgászott, amikor felborult a csónakjuk. Az áldozat zsebében több százezer forintot találtak a rendőrök, az eset még novemberben történt.

Dunába estek

Dunába esett két férfi Vác közelében, írtuk meg akkor. A férfiak egy nem túl jó állapotú csónakban ültek, amely váratlanul felborult.

Az egyik férfi kimenekült

Az egyik férfi ki tudott úszni, a másik viszont elmerült. A váci dunai szakaszán a váci hivatásos, a Duna másik oldalán pedig a szentendrei hivatásos, leányfalui önkéntes tűzoltók kezdték meg csónakok segítségével az eltűnt ember keresését.

Egy kajakos mentette ki az egyik férfit

„Nagyjából egy kilométerre lehettem a parton, amikor a baleset történt, így esélyem sem volt odamenni segíteni. Nagyon gyorsan elmerültek, de egy kajakos még időben érkezett és sikeresen kimentett az egyiküket. A 61 éves csónaktulajdonost elsodorta a folyó, a rendőrök csak jóval később tudták kihúzni a vízből” – mondta akkor a Borsnak Tolnay Zoltán szemtanú, aki éppen a váci kompon teljesített szolgálatot.

A Hableány tragédiájánál is ott volt

Érdekesség, hogy a hajóskapitány ott volt tavaly május 29-én a Duna pesti szakaszánál is, amikor a Viking Sigyn szállodahajó letarolta a Hableány sétahajót. Visszatérve a tragédiára: miután az áldozatot a rendőrök kimentették a vízből, visszavitték a Váccal szemköz­ti tahitótfalui kompkikötőhöz. Egyelőre nem tudni, hogy mitől borultak fel a csónakkal, arról viszont többen is beszéltek a Borsnak, hogy a Duna azon szakasza a kiszámíthatatlan áramlatok miatt nagyon veszélyes.

Csak a holttestet találták meg

Az elmerült férfit félórával később találták meg három kilométerre a vízben, beemelték a hajóba, és megkezdték az újraélesztését, de már nem tudtak segíteni rajta. Az Országos Mentőszolgálat közölte: a helyszínre riasztott mentők két férfi ellátásában vettek részt, az egyik férfit a helyszíni ellátást követően stabil állapotban kórházba szállították, míg a másik férfi életét sajnos nem lehetett megmenteni.

Sok pénzt találtak a pecásnál

A felesége mellett a lánya és a veje is a helyszínre érkezett. Az elhuny férfinál több százezer forintot találtak, amit a holtteste mellé terítettek ki a rendőrök. A szerencsétlenül járt férfit csak órákkal később szállították el a helyszínről, a társa pedig a váci kórházba került, írtuk meg akkor. A Kékvillogó.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: police.hu