Nem csitul az évek óta húzódó adócsalási ügy a Gáspár család háza táján. Kedden újra a Balassagyarmati Törvényszéken vendégeskedik Gáspár Győző, és a tét a börtönbüntetés, különböző simlis ügyek miatt. De nem ő az egyetlen, akit manapság az adóhatóság megkörnyékezett, luxusatós jótékonykodó, leszerepelt tehetségkutatós, de még világhírű popsztár is retteghet a törvény szigorától.
Folytatja a bíróság a bizonyítást, retteg a família
Kedden újra bíróság elé kell állnia Gáspár Győzőnek, de a tét már nagyobb, mint az elmúlt években, ugyanis a különböző adócsalási ügyekben már letöltendő börtönbüntetést is kaphat az egykori énekes-valóságshow-sztár. Győzike és családja már egyenesen retteg a várható ítélet miatt, korábban a Blikknek úgy nyilatkoztak, nem követtek el semmit, a tartozásokat kiegyenlítették. Bea asszony azt mondta, nem élné túl, ha akár több évre is elveszítené Győzőt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Bíróságról bíróságra jár
Gáspár Győzőnek nem először gyűlik meg a baja a törvénnyel. Előző adócsalási ügye is évekig húzódott, végül 2013-ban született ítélet: egy év nyolc hónapot kapott, de a büntetés végrehajtását felfüggesztették. 2017-ben azért hallgatták ki, mert 50 millió forintot vett fel apja cégéből, amit aztán a „család életvitelének biztosítására használt fel”. Ezt az eljárást végül 2019-ben megszüntették, mivel nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése. Mindezek miatt viszont hiába készült volna Evelin diplomatának, rögtön ki is rúgták az iskolából.
Evelin mostanában inkább Dominikán éhezett
A bejegyzés megtekintése az InstagramonA forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Két ügyet vontak össze, börtön várhat Győzőre
A család simlis ügyeiben a vádak alapján már lassan nincs olyan tag, aki ne vett volna részt, de most is kibújt a szög a zsákból. A legújabb vádak szerint például jogosulatlanul vettek fel táppénzt, de még fogorvosi kezelést és hanglemez készítést is elszámoltak költségként, amelyek egyértelműen személyes kiadások voltak. Ezen felül Győző és testvére luxusautókat szerzett meg külföldi cégeknek, de azokat a családtagok használták, áfát pedig nem fizettek utánuk. Mindezekkel közel 100 millió forintot csalhattak el, ami miatt akár 8 évre is börtönbe kerülhet a Gáspár család feje. Ráadásul a korábbi, adócsalás miatt kiszabott büntetését is hozzácsaphatják a mostani ügyhöz. Ugyanis a vád szerint a jelenleg tárgyalt ügyeket a felfüggesztett időszak alatt követte el.
Tilosban parkol, közteressel veszekszik
A családban láthatóan egyre növekszik a feszültség, legutóbb közteresekkel és az óbudai önkormányzattal sikerült hajba kapniuk. Gáspár Győző tilosban állt meg a minap sok 10 milliós luxus BMW-jével. A 3. kerületi közterületesek elkapták és megbírságolták. Győzike azt állítja lecigányozták, ezért követelte, hogy kérjenek tőle elnézést. Kivizsgálták az ügyet az önkormányzatnál és nyilvánosságra hozták a térfigyelők felvételét – írtuk meg nemrég a Gáspár család legújabb botrányát.
Jótékonykodással hívta fel magára a NAV figyelmét
Bár a hírességek csalásai jóval nagyobb port kavarnak, nem csak az ő kiváltságuk az adó elkerülése. Tavaly tavasszal sportkocsijáról és maszkszállítmányairól lett egyszeriben híres egy győri vállalkozó. István feltűnő Lamborghinijével hozta-vitte tonnaszám a kórházakba és különböző intézményekbe a védőmaszkokat. Az egész országban elterjedt az önkéntes jótevő híre, a teljes magyar sajtó is bemutatta a vállalkozó Istvánt. Úgy tűnik viszont, csupán felhívta magára az adóhatóság figyelmét, akik meg is jelentek nála még nyáron és összes vagyontárgyát, valamint négy luxusautót is lefoglaltak.
Luxusautók kalapács alatt
Hatalmas fogás a bűnbanda
Istvánt azzal vádolják, hogy egy olyan bűnbanda tagja, ami több milliárd forint áfát csalt el. Az Európai Unióból nettó áron vásároltak élelmiszeripari termékeket, főként sajtot, csokoládét és kávét, amiket aztán Magyarországon nagykereskedőknek, szállodai beszállítóknak adtak tovább. A milliárdos adócsalással vádolt bűnbanda lefüleléséről még Varga Mihály pénzügyminiszter is eldicsekedett Facebook-oldalán. Az autókat most a NAV árverezi, amikről egyébként kiderült, István csak lízingelte őket.
Barátja köpte be a leszerepelt tehetségkutatóst
Nem ritka, hogy a „dögöljön meg a szomszéd tehene is” elv mentén feltűnik egy-két jóakaró, és egyszerűen feljelenti akár korábbi barátját is a hatóságoknál. Így járt a tehetségkutatós Fekete Dávid is. A Bors számolt be arról, hogy korábbi barátjának köszönheti az énekes, hogy börtönben ül, és már az adóhatóság is nyomoz ellene, mégpedig adócsalás és okirattal való visszaélés miatt. A volt barát szerint előfordult, hogy Feketéék régi ügyfelek adataival vettek kocsit, miközben az illetőknek fogalmuk sem volt, mi történik. Fekete Dávidot 100 milliót meghaladó áfacsalással gyanúsítják. Előzetesét nemrég hosszabbították meg, november elejéig biztosan rács mögött marad.
Nem fizetett a spanyoloknak Shakira, bíróságra citálták
Tavalyelőtt robbant az ügy, miszerint Shakira évekig „elfelejtett” adót fizetni a spanyol államnak. A popsztár 2010 óta él együtt Gerard Piqué spanyol futballsztárral, lakóhelyeként azonban Shakira csak 2015-ben jelölte meg Katalóniát, ezt megelőzően a Bahamákra volt bejelentkezve. Az énekesnő azt állítja, hogy ez idő alatt azért nem fizetett adót Spanyolországban, mert csupán fél évet élt ott és a jövedelmei nem onnan származtak. Ennek ellenére azonnal befizette adóhátralékát, amint tudomást szerzett az eljárásról, majdnem 35 millió eurót fizetett ki. Ha adócsalás miatt bűnösnek találják, pénzbüntetés, sőt akár börtönbüntetés is várhat rá. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Gáspár Győző – Forrás: Youtube