Újra átélte hat évvel ezelőtti rémálmát Galambos Lajos felesége, Boglárka, miután csütörtök  hajnalban nyomozók szállták meg a családi házukat. Lajcsi feleségének korábbi cégénél történt nagyértékű áfacsalás miatt nyomoz a NAV.

NAV nyomozók Lajcsiéknál

Amint arról a Kékvillogón is írtunk, csütörtök hajnalban, több mint 10 NAV-os nyomozó csapott le Galambos Lajcsiék otthonára. A zenész nem volt otthon, néhány napra külföldre utazott, de ezúttal nem is őt keresték a négy autóval érkező nyomozók, hanem a feleségét. Mintegy három órán keresztül tartózkodtak Lajcsiék mocsai otthonánál, majd távoztak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Áfacsalás miatt nyomoznak

A Blikk azt írja, Boglárka korábbi cége után érdeklődtek, amelyet állítólag már évekkel ezelőtt eladott. Az új cégtulajdonosok ellen a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága tavaly indított nyomozást nagy értékű áfacsalás miatt, emiatt Boglárkától régi céges dokumentumokat, főkönyvi kartonokat, pénztári számlákat kértek és kaptak, majd a lefoglalt papírokról készült jegyzőkönyv átadása után távoztak.

2015-ben már bevitték Boglárkát

 „Lajcsi felesége újraélte a rémálmát, amikor 2015-ben a közüzemi lopással és vesztegetéssel vádolt Galambos Lajoson és családján rajtaütöttek a nyomozók” – mondta a Blikknek dr. Fröhlich Krisztián, a család ügyvédje.

12 napig volt börtönben

 „Boglárka elmesélte, hogy keze-lába remegett, amikor bementek a nyomozók. Rögtön eszébe jutottak a hat éve történt események, amikor bilincsben vitték el otthonról és 12 napig letartóztatásban tartották” – mondta az ügyvéd.

„Nagyon kivagyok”

Galambos Lajcsi felesége a lapnak nem akart nyilatkozni, csak annyit mondott, hogy nagyon kivan.

„Boglárka erős asszony”

„A feleségemnek semmilyen más bűne nincs, csak az, hogy a feleségem… Bár Boglárka erős asszony, féltem, hiszen eddig egyikünk sem volt még ilyen élethelyzetben, és a következményeket lelkileg és fizikailag is magunkon viseljük” –mondta korábban Lajcsi.

Lajcsi külföldön van

Lajcsi ügyvédje szerint a zenész éppen külföldön karitatív tevékenységet végez, ott értesült a házkutatásról. Az ügyvéd nem részletezte, hogy pontosan milyen karitatív munkában vesz részt Lajcsi. Tegnap még arról volt szó, hogy közelgő 60. születésnapját ünnepli külföldön.

30 milliós közműlopás

Galambos Lajos egyébként elsőrendű, felesége, Boglárka pedig másodrendű vádlott abban a 30 milliós közüzemi lopás illetve vesztegetés miatt indult büntetőperben, ami a Budaörsi Járásbíróságon folyik. A következő tárgyalás március 3-án lesz, akkor újra meg kell jelenniük a bíróságon Lajcsiéknak, ám ügyvédje két dologban biztos. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Lagzi Lajcsi és Boglárka – Forrás: bpk montázs/youtube, Life tv, TV2