Az első- és másodfokú bíróság, majd a Kúria is kimondta, hogy orvosi mulasztás miatt halt meg egy 2,5 éves, bárányhimlős fiú 2019-ben. Az ügy lényege, hogy annak ellenére, hogy a háziorvos beutalta a szövődményes beteget a kórházba, onnan hazaküldték. Majd amikor a szülők visszavitték, másfél nap múlva jelentősen romlott a kisgyermek állapota. Az osztályon azonban nem volt szakorvos, a rezidens szerint pedig a gyermek állapota kielégítő volt. A gyakornok délután, a főorvos által szervezett konferenciára ment, a kisfiúnak pedig vény nélkül kapható Tantum Verdét javasolt. A kisfiút végül életveszélyese állapotban vitték a pécsi klinikára, ahol meghalt. A szekszárdi kórház tagadja, hogy felelős lenne a kisfiú haláláért, a szakértő szerint egyértelműen orvosi mulasztás miatt halt meg a kisgyermek. 

Bárányhimlős lett a kisfiú 

Az első kiütések február 22-én, pénteken jelentek meg a kisfiú testén. Az anyja még aznap elvitte a gyerekorvoshoz, aki szövődményes bárányhimlőt és heveny légcsőgyulladást diagnosztizált. Szombatra és vasárnapra a gyerek testét elborították a kiütések, vasárnapra hőemelkedése lett. Hétfőn a gyerekorvos újra megnézte, és feljegyezte, hogy lázas, a kiütései pedig „nagyon csúnyák”, kedden pedig annyira leromlott a fiú állapota (többször hányt, lázas volt), hogy a gyermekorvosi ügyeleten kérték a kórházi osztályos felvételét. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Állapotát jónak ítélték 

A kórházból hazaküldték őket, de a gyerek még aznap visszakerült, mert hányt. Vizelet gyorstesztet, laborvizsgálatot és vérgázanalízist végeztek rajta, kapott 13 csepp Cataflamot, éjszakára pedig infúziót kötöttek be neki. Bár a fiú továbbra is köhögött, a kezelőorvosok jó általános állapotról számoltak be, de a láz miatt további megfigyelésre bent tartották szerdán.

 

Egy rezidens volt az osztályon 

Másnap reggel 8 és délután 4 között az osztályos orvosi feladatokat egy rezidens gyakornok látta el az osztály fertőző és légúti betegségben szenvedő betegeket ellátó részén, szakorvos nem tartózkodott az osztályon, így a rezidens a feladatokat felügyelet nélkül végezte. A bírósági ítéletből az is kiderül, hogy a rezidens sem volt ott teljes időben: 8 és nagyjából fél 2 között tartózkodott a részlegen, mert az osztályvezető főorvos a délutáni órákban az általa szervezett konferencián való részvételre kötelezte. A délelőtti viziten a fiú állapotát kielégítőnek találta; az édesanya a műszakváltás után azonban jelezte a nővéreknek, hogy a gyerek rengeteget alszik. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Többszervi elégedetlenséget diagnosztizáltak

Ezt a nővér jelezte az ügyeletes orvosnak, aki megvizsgálta a fiút, állapotát összességében kezdődő sokkos állapotként értékelte, vagyis ekkor már súlyos állapotban volt. Az infúzió nem segített, tudata nem tisztult fel, oxigénszaturációja olyan alacsony volt, hogy oxigént kellett neki adni. Este fél 9-kor rosszabbodó állapota miatt átszállították a pécsi gyerekklinikára. Gyorsult szívműködés, szapora légzés, nehézlégzés és nyögő légvét, tudatzavar, aluszékonyság jellemezte továbbra is, bőrén testszerte pörkkel fedett kiütések voltak láthatók. A tüdő vizsgálatakor úgynevezett szörtyzörejek voltak hallhatók. Ekkor már egyértelmű volt a diagnózis: súlyos bakteriális szepszis, többszervi elégtelenséggel.

Nem tudták újraéleszteni 

A késő esti mellkasröntgen alapján tüdeje bal oldalában elzáródott a légút, légtelenség (atelektázia) alakult ki, a péntek éjjeli laboreredmények pedig súlyos vérmérgezésről árulkodtak. Ekkor már géppel lélegeztették, kombinált antibiotikumos kezelést kapott, de keringése folyamatosan romlott, láza 41 fok fölé ment. A kisfiúnál ekkor már légzési elégtelenséggel járó súlyos tüdőgyulladása alakult ki. Péntek reggelre az állapota tovább romlott, és leállt a szíve. Negyven percen keresztül próbálták újraéleszteni, sikertelenül.

Sérelemdíjat kell fizetnie a kórháznak

A család beperelte a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházat. A Szekszárdi Törvényszék 2022. március 25-én hozott ítéletet, az apának 12 millió, az anyának 15 millió, a két gyereküknek pedig 3–3 millió forint sérelemdíjat ítélt meg. A kórház a sérelemdíj iránti igényt eltúlzottnak találta, szerintük sem kezelési hiányosság, sem mulasztás nem volt megállapítható.

Orvosi mulasztás 

Az igazságügyi szakértői vizsgálat azonban ennek az ellenkezőjére jutott. Eszerint a gyerek kezelése nem felelt meg az orvosszakmai szabályoknak, már a felvételekor hiányosságok mutatkoztak az ellátásban. Az ítéletet a másodfokú bíróság is helybenhagyta, így a kórház a Kúria elé vitte az ügyet, ami tavaly szeptemberben szintén helybenhagyta az első- és másodfokú ítéletet.

Az orvosok már nem dolgoznak az kórházban

A 24.hu-nak a családot képviselő ügyvéd, Balas Ákos azt nyilatkozta, a per az orvosi műhiba perek kategóriájába tartozik, így önmagában „tucatper”, a jelentősége abban van, hogy a kórház teljes, mulasztásos felelősségét állapította meg a bíróság a szakvélemény alapján. Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint már egyik orvos sem dolgozik a kórházban. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Tolna Vármegyei Balassa János Kórház