Borkai Zsolt, volt győri polgármester és barátai kétmillió forintot fizettek az adriai orgián részt vett lányok szolgáltatásaiért. A lányok vezetőjét most kerítéssel vádolták meg.

Kerítés a vád a nő ellen

A 24.hu arról írt, hogy újabb gyanúsítás történt a volt győri polgármester, Borkai Zsolt öt éve történt, adriai orgiájával kapcsolatban. A szexparti egyik résztvevőjét, a lányokat szállító nőt kerítés bűntettével gyanúsítja a rendőrség. A nőt a Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem ellni osztálya hallgatta ki. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Több eljárás indult

A kormánypárti politikus bukásához vezető ügyben több eljárás is indult: az egyik zsarolás miatt, míg a jachton készült szexvideók nyilvánosságra hozatalának ügye hosszabb csak hosszabb idő után jutott bírósági szakaszba.

 

Az „Ördög Ügyvédje”

Az ügyészség a Demokratikus Koalíció szombathelyi politikusát, Czeglédy Csabát vádolta meg a Borkaiékról készült felvételek nyilvánosságra hozásával, ám a politikus állítja, nem ő állt a 2019-es önkormányzati választás előtt megjelent blog mögött.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Lett egy harmadik büntetőeljárás is

A beidézett tanút kerítéssel gyanúsították meg. A Büntető törvénykönyv szerint aki haszonszerzés céljából valakit szexuális cselekmény végzésére másnak megszerez, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, üzletszerű kerítés esetén pedig kettőtől nyolc évig terjedő lehet a szabadságvesztés.

Saját autójával vitte a lányokat Horvátországba

A portál információi szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda négy rendbeli kerítéssel gyanúsította meg a nőt, aki a rendőrök szerint a közvetítő, H. Zoltán útmutatását követve a saját autójával vitt az Adriára négy lányt. A nyomozók szerint mind az öten eleve üzletszerű szexre készültek, amikor vállalták az utat. Az eljárás alá vont nő nem azonos a botrány miatt elhíresült ikerpár tagjaival, de maga is ott volt a jachton, és részt vett az orgián.

Az egyik nő lemondott a tárgyalásról

Mint ismert, a Győri Járásbíróságon az ikerpár egyik tagja volt a zsarolási ügy hat vádlottja közül az egyetlen, aki lemondott a tárgyalásról, és beismerő vallomást tett. A bíróság személyes adattal visszaélés miatt 1,5 millió forint pénzbüntetéssel sújtotta.

Zsarolás is szerepel az ügyben

Ahogy arról korábban a budapestkornyeke.hu is írt, egy nő készítette Borkai Zsoltról a kompromitáló videót a horvátországi hajón: a buli résztvevői később összedobták a pénzt és fizettek a zsarolónak. Zsarolás miatt rögzítette Borkai Zsolték szexpartiját egy nő, aki szintén ott volt a horvátországi hajón – ezt írja a Fővárosi Főügyészség legfrissebb közleményében. A vádiratból az is kiderül, hogy nem Győr akkori polgármesterét akarták megzsarolni a felvételekkel, hanem ügyvédbarátját, aki szintén „jól érezte magát” a hajón.

Személyes okok

Ezt követően a felvételek a házaspártól a rokonaikhoz, az ügy másik két vádlottjához, akik szintén házastársak, kerültek. Mindkét házaspár személyes okokból haragos viszonyban állt az ügy egyik sértettjével, ezért a róla készült kompromittáló felvételeket jogellenesen fel akarták használni.

Ügyvédet kerestek a zsaroláshoz

A vádlottak közül ekkor hárman vettek részt – felbujtóként, illetve bűnsegédként – a zsarolásban. Ehhez ügyvédi segítséget is próbáltak igénybe venni, ám nem találtak olyan személyt, aki képviselte volna őket a jogellenes fellépésben, ezért végül az egyikük egy barátját – aki az ügy hatodik vádlottja – kérték meg, hogy zsarolja meg az illetőt.

Borkai barátját akarták megzsarolni

Az ügyészség nem említi a nevet, de a korábbi hírekből kiderül, hogy nem is Borkai Zsolt, hanem ügyvéd barátja volt a megzsarolt személy.

A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt fotó: Facebook