A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében a fővárosi közösségi közlekedési eszközökön és azok környezetében tart rendszeres ellenőrzéseket az utasok biztonsága érdekében. Ezúttal 2021. november 17-én a 4-es metrót és megállóhelyeinek környékét ellenőrizték.
Egész napos akció
Az egész napos akcióban a résztvevő rendőröknek a szerelvényeken nem, kizárólag a metrómegállókban vagy azok környékén kellett intézkedniük. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Négy embert fogtak el
Négy embert fogtak el és állítottak elő; közülük kettőt szabálysértési ügyben, míg másik kettőt büntetőügyben körözték. Közterületen történő alkoholfogyasztás miatt pedig három embert vontak felelősségre, írja a police.hu.
Október végén a 4-6 vonalát ellenőrizték
Mint azt a Kékvillogó is megírta, október 26-án a 4-6 vonalát ellenőrizték az egyenruhások. Az akció során a villamosmegállók közelében egy körözött személyt elfogtak, míg egy embert garázdaság szabálysértés és igazolás megtagadása miatt előállítottak.
A Kékvillogó.hu hírportált milliók olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index, Origo vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdess nálunk te is!
Helyszíni bírság
Közterületi alkoholfogyasztás miatt egy, míg köztisztasági szabálysértés miatt két emberrel szemben szabtak ki helyszíni bírságot.
Kapcsolódó:
Szabálysértés
A rendőrök összesen 18 emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek garázdaság, köztisztasági szabálysértés és közterületi alkoholfogyasztás miatt.
Lesz még ilyen akció
A megállóhelyeket és azok környékét, valamint a buszsávok szabályos használatát rendszeresen ellenőrzik, és a lakossági visszajelzéseket figyelembe véve további hasonló ellenőrzések is várhatóak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Itt a mostani ellenőrzés során készült felvétel:
Kiemelt kép: police.hu videorészlet

