Vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség két férfi ellen, akik emberi méltóságában súlyosan megaláztak, megvertek és kiraboltak egy hajléktalant idén januárban. A kiszolgáltatott embert a két férfi fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy meztelenül táncoljon, és ezt a mobiltelefonjukkal felvették.

Együtt ittak

A két barát január 6-án délután és éjszaka Pécsen italozott, másnap hajnalban figyeltek fel a belvárosban az alvó hajléktalan férfira. A fiatalabb férfi belekötött az alvó férfibe. Kérdőre vonta, hogy miért fekszik az utcán és pénzt követelt tőle. Majd mindketten veréssel fenyegették és zsebei kipakolására szólították fel a hajléktalant. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Veréssel fenyegették

A férfi nem akarta odaadni a kéregetésből összegyűlt háromezer forintját, azt mondta, nincs pénze, erre a vádlottak kiabálva, továbbra is veréssel fenyegetve felszólították, hogy vetkőzzön le.

 

Elvették a pénzét

A fenyegetések hatására a hajléktalan valamennyi ruhadarabját levette, ezt a vádlottak mobiltelefonjukkal videóra vették, miközben kinevették őt, majd átkutatták a ruházatát, és elvettek tőle egy öngyújtót és a háromezer forintját.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Magokkal etették

A már meztelen, a hajnali fagyos hőmérsékletben fázó férfit felszólították, hogy táncoljon, különböző utasításokat adtak neki. Ezután a földön talált madáreleséget a tenyerükben a szájához tartották, abba belenyomták a fejét, és arra szólították fel, hogy a magokat a tenyerükből, majd a földről egye meg.

Fegyházat kértek rájuk

A férfiak a méltóságában súlyosan megalázott sértettet bántalmazták, ököllel megütötték, megrúgták. A Pécsi Járási Ügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő két férfit bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablással és könnyű testi sértéssel vádolja, velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.