Szexuális kényszerítéssel, gyermekpornográfiával és zaklatással is vádol a Veszprémi Járási Ügyészség egy 36 éves budapesti férfit, aki internetes kapcsolatok révén, néha fenyegetéssel szerzett gyermekektől pornográf tartalmú fotókat és videókat.

Ruha nélküli fotókat kért

A Veszprém Megyei Főügyészség pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a férfi álnéven két felhasználói fiókot hozott létre internetes közösségi oldalon. Ezek felhasználásával 2020 szeptembere és 2021 márciusa között beszélgetést kezdeményezett több 12-13 éves fiúval és lánnyal, és azt kérte, hogy küldjenek neki ruha nélküli fotókat, videókat. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Fenyegetés

Voltak, akik a kérésnek eleinte eleget tettek, ám amikor nem akartak több képet küldeni, azt mondta, hogy korábban küldött képeiket megosztja a neten és elküldi osztálytársaiknak vagy szüleiknek. Egyiküket pedig azzal fenyegette meg, hogy a szüleit fogja baj érni, ha nem küld magáról fotókat.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Tovább küldte a fotókat

Kétszer valóra is váltotta a fenyegetést – áll a közleményben -, egy-egy fotót elküldött a sértett osztálytársának.

8 gyerekkel került kapcsolatba

A férfi nyolc gyerekkel került így kapcsolatba, de ketten közülük visszautasították a fotóküldést – egyikük egy 12 éves fiú volt, akinél azt szerette volna elérni, hogy a kishúgáról készítsen meztelen képeket.

Börtön vár rá

Az ügyészség a letartóztatott férfira börtönbüntetés kiszabását indítványozta, valamint azt, hogy tiltsák el a gyermekekkel kapcsolatos foglalkozásoktól.

Egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfit is lekapcsoltak

Amint azt a Kékvillogó is megírta a Kecskeméti Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntette miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2021 februárjában szexuális tartalmú fényképeket kért és kapott egy általa is tudottan 12 év alatti lánytól.

Kapcsolódó:

A közösségi oldalon kerest fel

A Jász-Nagykun-Szolnok megyében élő férfi 2021 februárjában egy internetes közösségi oldalon felvette a kapcsolatot az általa korábban nem ismert, Bács-Kiskun megyei kislánnyal. 

Tudta, hogy még 12 éves sincs

A férfi a lány közösségi oldalon lévő adatlapja alapján tudta, hogy a lány még nincs 12 éves, számolt be az esetről közleményében az ügyészség.

Képeket és videókat kért tőle

A férfi ennek ellenére szexuális tartalmú fénykép- és videófelvételeket kért tőle. A sértett a kérésnek eleget téve több intim fényképfelvételt küldött neki.

Fenyegetőzni kezdett

A vádlott ezután további pornográf felvételeket akart szerezni a lánytól, ezért azzal fenyegetőzött, hogy ha nem küld újabb képeket, akkor az eddig megszerzett felvételeket közzé teszi az interneten.

Nem küldött újabb képeket

A fenyegetés ellenére a kislány újabb fényképet vagy videófelvételt már nem küldött a vádlottnak.

Börtön vár rá

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség gyermekpornográfia bűntettével vádolja és végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben.

Eltiltás

Az ügyész indítványozta azt is, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el a vádlottat minden olyan foglalkozás gyakorlásától és egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Földi pokol

Pár nappal ezelőtt, itt a Kékvillogó oldalán írtuk meg, hogy a Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy jelenleg is letartóztatásban lévő, 30 év körüli párral szemben, akik az egyik hevesi városban a gyermekeik sérelmére folyamatosan súlyos bűncselekményeket követtek el.

Öt gyerek, elhanyagolt körülmények, patkányon mindenütt

A család egy négy szobás házban élt, ahol az öt, 2-12 év közötti gyermekük – négy kislány és egy kisfiú – rendkívül elhanyagolt körülmények között nevelkedett. A lepusztult, koszos épületben patkányok tanyáztak, a vezetékek kilógtak a falból, az ingatlanban nem volt sem fűtés, sem vezetékes víz.

Egy szobában éltek mind

Az itt élők egyetlen szobában húzták meg magukat, ahol közös ágyban aludtak. Az élelmiszert a ruhásszekrényben tárolták és azt a gyerekek – tányérok híján – üres tejfölös dobozokból ették. Az udvart szemét, derékig érő gaz, valamint emberi-, és kutyaürülék borította, írta az ügyészség.

Bántalmazták a gyerekeket

A szülők azonban nem csak az otthonukat hanyagolták el ilyen mértékben, hanem gyermekeik nevelésére sem fordítottak szinte semmilyen figyelmet. A kicsik ápolatlanok voltak, gyakran éheztek, testileg lesoványodtak, emellett mentális egészségük, szellemi fejlődésük sem volt biztosított, így a kommunikációjuk és szociális szintjük messze elmaradt a kortársaikétól. A vádlottak rendszeresen bántalmazták is a kiskorú sértetteket, akiknek szeme láttára sokszor egymással is agresszívan viselkedtek.

Elvették tőlük a gyerekeket

Ezen a helyzeten a helyi családsegítő szolgálat és a gyermekorvos is próbált segíteni, de miután nem jártak sikerrel, 2019-ben a gyerekek nevelésbe vételére került sor. Ennek keretében a gyámhatóság hivatásos gyámot jelölt ki, és szünetelni rendelte a vádlottak szülői felügyeleti jogát.

Molesztálás

Ezt megelőzően, a nő előző kapcsolatából született, legidősebb kislányt – akit csecsemőkorától nevelt – a férfi szexuálisan is többször molesztálta, vele pornófilmeket nézetett, miközben nemi aktusokra kényszerítette őt.

Vádemelés

A Heves Megyei Főügyészség az apát emiatt tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolja amellett, hogy mindkét szülővel szemben öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is vádat emelt.

Ez várhat rájuk

Vádiratában az ügyészség arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság a férfival szemben főbüntetésül 13 és fél évi, míg a nővel szemben 3 évi szabadságvesztést szabjon ki, egyben szüntesse meg mindkettőjük szülői felügyeleti jogát valamennyi gyermek vonatkozásában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Freepik