A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy jelenleg is letartóztatásban lévő, 30 év körüli párral szemben, akik az egyik hevesi városban a gyermekeik sérelmére folyamatosan súlyos bűncselekményeket követtek el.

Öt gyerek, elhanyagolt körülmények, patkányon mindenütt

A család egy négy szobás házban élt, ahol az öt, 2-12 év közötti gyermekük – négy kislány és egy kisfiú – rendkívül elhanyagolt körülmények között nevelkedett. A lepusztult, koszos épületben patkányok tanyáztak, a vezetékek kilógtak a falból, az ingatlanban nem volt sem fűtés, sem vezetékes víz. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Egy szobában éltek mind

Az itt élők egyetlen szobában húzták meg magukat, ahol közös ágyban aludtak. Az élelmiszert a ruhásszekrényben tárolták és azt a gyerekek – tányérok híján – üres tejfölös dobozokból ették. Az udvart szemét, derékig érő gaz, valamint emberi-, és kutyaürülék borította, írja az ügyészség.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Bántalmazták a gyerekeket

A szülők azonban nem csak az otthonukat hanyagolták el ilyen mértékben, hanem gyermekeik nevelésére sem fordítottak szinte semmilyen figyelmet. A kicsik ápolatlanok voltak, gyakran éheztek, testileg lesoványodtak, emellett mentális egészségük, szellemi fejlődésük sem volt biztosított, így a kommunikációjuk és szociális szintjük messze elmaradt a kortársaikétól. A vádlottak rendszeresen bántalmazták is a kiskorú sértetteket, akiknek szeme láttára sokszor egymással is agresszívan viselkedtek.

FRISS!

Elvették tőlük a gyerekeket

Ezen a helyzeten a helyi családsegítő szolgálat és a gyermekorvos is próbált segíteni, de miután nem jártak sikerrel, 2019-ben a gyerekek nevelésbe vételére került sor. Ennek keretében a gyámhatóság hivatásos gyámot jelölt ki, és szünetelni rendelte a vádlottak szülői felügyeleti jogát.

Molesztálás

Ezt megelőzően, a nő előző kapcsolatából született, legidősebb kislányt – akit csecsemőkorától nevelt – a férfi szexuálisan is többször molesztálta, vele pornófilmeket nézetett, miközben nemi aktusokra kényszerítette őt.

Vádemelés

A Heves Megyei Főügyészség az apát emiatt tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolja amellett, hogy mindkét szülővel szemben öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is vádat emelt.

Ez várhat rájuk

Vádiratában az ügyészség arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság a férfival szemben főbüntetésül 13 és fél évi, míg a nővel szemben 3 évi szabadságvesztést szabjon ki, egyben szüntesse meg mindkettőjük szülői felügyeleti jogát valamennyi gyermek vonatkozásában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Freepik